Fejlesztés

Szijjártó: kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben

32 hektáros területen.

2019.06.22 03:38MTI

Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mogyoródon.

Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az erősödő lengyel-magyar gazdasági együttműködés révén a lengyel légitársaság (LOT) Budapestet választotta második légi bázisának, egy jelenleg záruló tárgyalássorozat eredményeként a LOT közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország logisztikai versenyképességének erősítése érdekében javítania kell a történelmi adottságokból fakadó infrastrukturális lemaradását Nyugat-Európához képest. Ehhez négy területet emelt ki: az észak-dél irányú infrastruktúra fejlesztését, a határkeresztező út és vasúti kapcsolatok számának növelését, a közép-Európából ma még hiányzó gyorsvasút építését és az Eurázsiai kereskedelmi övezetre vonatkozó kínai kezdeményezésekből fakadó előnyök kihasználását.

A külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról, hogy 2024-ig a teljes magyar közúti és vasúti hálózaton rendkívüli fejlesztéseket hajt végre a kormány; közútfejlesztésre 3200 milliárd forintot, vasútfejlesztésre 2022-ig 1500 milliárd forintot fordítanak.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Via Kárpátia elnevezésű, Lengyelország által javasolt kereskedelmi és szállítási útvonal, amely észak-déli irányban metszi ketté Közép-Európát és Litvániától Görögországig tart, Magyarországra eső 229 kilométeres szakaszát 2022-re teljes terjedelmében kiépíti a magyar kormány, így Kassa - Miskolc - Debrecen - Nagyvárad útvonalon autópályán lehet majd közlekedni.

A határkeresztező fejlesztések keretében a jövő év végéig elkészül az új komáromi Duna híd, valamint a szlovák-magyar határt átszelő gyorsforgalmi út is, amely összeköti Budapestet és Pozsonyt. Hozzátette, hogy még az idén megkezdi a kormány egy újabb Ipoly-híd építését is a szlovák-magyar határon.

Az Eurázsiai gazdasági lehetőségekről szólva Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell használnia Kína Európára és Ázsiára kidolgozott kereskedelmi tervét, és a leggyorsabb szállítási lehetőséget kell biztosítani vasúton a görög kikötőkből Nyugat-Európa felé. Nagy hangsúlyt fektet ezért a kormány a Budapest - Belgrád vasútvonal kiépítésére is - jegyezte meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.