Turizmus

Meghirdették az Év ökoturisztikai élménye pályázatot

Szeptember 1-ig jelentkezhetnek az intézmények és programszervezők az Év ökoturisztikai élménye című, pénteken meghirdetett pályázatra.

2019.04.27 00:30ma.hu

A Magyar Turisztikai Ügynökség programigazgatója pénteken Budapesten, a pályázat meghirdetésén ismertette, hogy a jelentkezéseket kétkörös eljárásban bírálják el, a második fordulóba jutó pályázatokat helyszíni szemlén értékelik. Gönczi Tibor a bírálat legfőbb szempontjai közül kiemelte természetközeliséget, digitális és a családbarát elemeket. Újdonság, hogy a legjobb ökoturisztikai élménynek járó szakmai díj idén közönségdíjat is osztanak a beérkező szavazatok alapján, indokolt esetben pedig különdíjat is megítélnek. A nyertes Az év ökoturisztikai élménye címet fogja viselni.

Az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a pályázat jelentőségét a természetközeli szabadidős programok egyre nagyobb népszerűségével indokolta. Balczó Bertalan hozzátette, hogy a felmérések szerint egy évtized alatt 60 százalékról 90 százalékra nőtt a rendszeresen túrázók aránya, a megkérdezettek 80 százaléka pedig nagyobb távolságot is megtesz, hogy nemzeti parkokat, barlangokat, tájházakat látogathasson, szervezett kirándulásokon vagy más ökoturisztikai programokban vehessen részt.

A természeti értékek bemutatásának jelentőségét felismerték a szolgáltatók, köztük a csaknem 700 ökoturisztikai létesítmény felét működtető nemzeti parki igazgatóságok is, hiszen a közvetlen megismerés megkönnyíti a személyes kötődést és a természetvédelem iránti elköteleződést - hangsúlyozta.

Balczó Bertalan azt várja a pályázattól, hogy - hasonlóan az előző évekhez - új ökoturisztikai ötletekkel, tapasztalatokkal és jó gyakorlatokkal ismertetik meg az érdeklődőket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.