Biznisz

Véget ér a kereskedelmi háború?

Az amerikai-kínai tárgyalások pénteken is folytatódnak, Liu Ho pedig a korábbi tervekkel ellentétben tovább marad Washingtonban, hogy részt vehessen az egyeztetéseken.

2019.04.05 12:38MTI

A kereskedelmi tárgyalások kilencedik fordulójára Washingtonba érkező kínai delegáció vezetője, Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes csütörtökön Donald Trumppal tárgyalt, amikor átadta neki a kínai elnök üzenetét. Hszi szerint az elmúlt időszakban a két ország tárgyalófelei jelentős előrelépést értek el a kereskedelmi megállapodás tartalmát illető egyeztetéseken, éppen ezért reméli, hogy minél előbb le tudják majd zárni a tárgyalásokat.

Liu Ho eredményesnek nevezte a Washingtonban zajló megbeszélések első két napját, hangsúlyozva, hogy mind a megállapodás szövegezését, mind pedig egyéb fontos kérdéseket tekintve sikerült közös nevezőre jutniuk a feleknek. Úgy fogalmazott: igyekeznek minél előbb lezárni a tárgyalásokat a két ország kapcsolatainak "egészséges és kiegyensúlyozott" fejlődésének érdekében.

A tárgyalásokat Donald Trump elnök is bizakodóan értékelte, és elmondta: akár négy héten belül aláírhatják a megállapodást Kínával. A Hszinhua beszámolója szerint az amerikai elnök külön köszönetet mondott Hszi Csin-pingnek azért, amiért Washington korábbi kérésének eleget téve, május 1-jétől Kína szigorúbb felügyelet alá vonja a fentanil nevű fájdalomcsillapító szert Kínában. Az amerikaiak korábban rendszeresen bírálták Pekinget a fentanillal kapcsolatban, úgy vélték ugyanis, hogy a Kínából érkező import súlyosbítja az Egyesült Államokban az ópiátfüggőség okozta krízishelyzetet, melynek eddig több ezren váltak az áldozatává. A szigorításról szóló döntést a hét elején jelentették be Kínában, napokkal a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulója előtt.

Az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője, Robert Lighthizer kevésbé derűlátóan nyilatkozott csütörtökön, amikor elmondta: lényeges kérdésekben - egyebek mellett a pótvámok, a kikényszerített technológiai transzferek kínai gyakorlata, a csúcstechnológiai cégek állami támogatása és a szellemi tulajdon tiszteletben tartása - még mindig nem sikerült megállapodni. Az amerikai kereskedelmi főképviselő azonban hangsúlyozta: sokkal gyorsabb előrehaladást értek el, mint amire eredetileg számítottak.

Az amerikai-kínai tárgyalások pénteken is folytatódnak, Liu Ho pedig a korábbi tervekkel ellentétben tovább marad Washingtonban, hogy részt vehessen az egyeztetéseken.

A fentanillal kapcsolatban hozott döntésen túl a kínai kormány más módokon is igyekezett enyhíteni a tárgyalások légkörét. A hét elején például bejelentették: továbbra is fenntartják a gépjárművekre kivetett különadók felfüggesztését. Peking ezen kívül megnövelte az amerikai mezőgazdasági termékek, köztük a szója importját. Trump elnök egyik fő problémája az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokat illetően ugyanis a két ország közti jelentős kereskedelmi deficit, vagyis, hogy az Egyesült Államokba érkező kínai import értéke jóval meghaladja a Kínába exportált amerikai áruk értékét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.