Gazdaság

Kivonulhat Magyarországról a Spar

Elmérgesedni látszik a helyzet az áruházláncnál.

2019.02.28 07:38ma.hu

Elmérgesedni látszik helyzet a Spar áruházláncnál, miután kirobbant az arról szóló vita, hogy több szakképzett dolgozójuk esetében nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazták alapbérként.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot az áruházlánc.

Bubenkó Csaba szerint azt is kilátásba helyezték a helyi vezetők, hogy a magyar munkavállalók helyett majd a kisebb fizetéssel is megelégedő ukrán, román vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba dolgozni.

A szakszervezet által kezdeményezett munkaügyi felügyeleti eljárás mellett az érdekvédők az adóhatóságnál is feljelentést tesznek, továbbá az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál és az adatvédelmi hivatalnál is bejelentik, hogy a Sparnál nyilvánosan megnevezték azt a dolgozót, aki jogi úton már elküldte követelését a cégnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.