GVH-eljárás eredményeként

Több millió forintot fizet vissza ügyfeleinek a Vodafone

Több millió forintot térít vissza a Vodafone a 2012. november 1. és 2014. május 1. között RED VitaMAX tarifára váltó előfizetőinek a GVH eljárása eredményeként.

2018.12.18 19:40MTI

A cég tájékoztatása szerint az összegekeket 2019. január-februárban írják jóvá.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keddi, MTI-nek küldött közleménye szerint a versenyfelügyeleti eljárásban azt vizsgálták, hogy a Vodafone megsértette-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseit RED VitaMAX tarifát népszerűsítő hirdetéseivel. Utóbbiak ugyanis nem tették egyértelművé, hogy az átlagosnál jóval rövidebb, mindössze 30 napos egyenleg-felhasználási időszak nem csak az áttérést követő feltöltésekre, hanem a korábban felhalmozott, fennmaradt egyenlegekre is vonatkozik.

Közölték: a cég az eljárás folyamán vállalta, hogy visszatéríti a korábbi egyenlegből fennmaradt, törölt összeget mindazon ügyfeleinek, akiket az említett szabály miatt hátrány ért, amennyiben az meghaladja a 100 forintot, és az érintett jelenleg is előfizetője.

A közlemény szerint a GVH elfogadta a kötelezettségvállalást, mert úgy értékelte, hogy az teljes mértékben kompenzálhatja a kárt szenvedett fogyasztók észszerűen vállalható körét. A hatóság úgy találta, hogy a vállalás elfogadható a cég által javasolt szűkítésekkel együtt is. A 100 forint alatti összegek visszatérítése ugyanis a csekély hátrány és a kapcsolódó adminisztratív terhek miatt nem elengedhetetlenül szükséges, a már nem Vodafone-os ügyfelek kompenzációja pedig - felkutatásuk nehézségei és elhanyagolható számuk miatt - nem feltétlenül indokolt.

Jogsértés megállapítása hiányában a GVH bírságot sem szabott ki - közölték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.