Brutális pazarlás

Évente 116 millió tonna tej és tejtermék vész kárba világszerte

Az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte a szemétbe dobás és a nem hatékony tárolási, szállítási folyamatok miatt.

2018.12.04 20:30MTI

Évente 116 millió tonna tej és tejtermék, vagyis az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte a szemétbe dobás és a nem hatékony tárolási, szállítási folyamatok miatt - derült ki az Edinburghi Egyetem szakembereinek vizsgálatából.

Az intézmény munkatársa, Peter Alexander szerint nagyjából 55 millió tonnányi tejtermék még a boltokba kerülés előtt megromlik, vagy kárba vész a tejgazdaságokban, illetve a belföldön, vagy külföldre való szállítás közben - írta a The Guardian című brit napilap honlapja.

A professzor számításai szerint csaknem 60 millió tonnányi tejtermék a kiskereskedők, közvetítők és a fogyasztók révén kerül a szemetesekbe évente.

"Ahhoz, hogy egy jóval hatékonyabb rendszert tudjunk fenntartani, és csökkentsük az élelmiszertermelésünk környezetre gyakorolt hatásait, muszáj átgondolnunk, hogy miként tudjuk visszaszorítani ezeket a veszteségforrásokat" - húzta alá Alexander.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a fejlődő országok jelentős részében a tárolási és szállítási nehézségek miatt nagyobb százaléknyi tejtermék vész kárba a tejgazdaságtól a boltig tartó szakaszon, mint a gazdaságilag fejlettebb országokban. Ománban például a termékek 15 százaléka nem jut ki a gazdaságokból, míg Svédországban ugyanez az arány 0 százalék.

A fejlettebb országokban, úgy mint Nagy-Britanniában, a kiskereskedői és fogyasztói szinten vesznek kárba a tejtermékek. Az élelmiszerpazarlás kérdéseiben a brit kormányt segítő Wrap nevű tanácsadó cég szerint a szigetországban termelt élelmiszerhulladék egyötöde tejtermék.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) adatai szerint a tejtermék-előállítás gyorsan - 2014 és 2018 között 6 százalékkal - növekszik világszerte. A legnagyobb növekedést India, Kanada, Hollandia és Írország produkálta az elmúlt négy évben.

Néhány elemző szerint az éves globális tejtermék-veszteség akár 30 százalék is lehet az olyan tényezők figyelembevételével, mint a külföldi piacok elárasztása a termékekkel, a tej állateledelként való hasznosítása és az emberi túlfogyasztás.

Nagyjából 82 millió tonna tejet használnak fel évente a haszonállatok etetéséhez világszerte. Az elemzők egy része erre is pazarlásként tekint, mivel a tehéntej kevesebb energiát és fehérjét tartalmaz, mint a takarmányok. Alexander 67 millió tonnányi tejveszteséget ír a haszonállatok etetésének számlájára.

Számításai szerint továbbá évente 53 millió tonna tej vész kárba amiatt, hogy az emberek a szükségleteiknél mintegy 10 százalékkal többet fogyasztanak belőle.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.