Gazdaság

Végleg bezár a Heineken martfűi gyára

Végleg bezár a Heineken Hungária Zrt. martfűi gyára, a munkavállalóknak Sopronban kínál álláslehetőséget a vállalat.

2018.10.16 10:58MTI
hirdetés

Gebri Anna, a Heineken Hungária Zrt. vállalati kapcsolatok menedzsere az MTI-t közleményben arról tájékoztatta, hogy Sopronban bővíti logisztikai kapacitását, így a közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően megnőtt gyártókapacitást már a helyi raktári bázis is ki tudja szolgálni.

A soproni fejlesztést a gyártás rugalmasságának biztosítása és energiatakarékossági szempontok is indokolják - közölte. A Heineken Hungária korábban, hatmillió eurós befektetéssel, sikeresen szervezte egy centrumba a teljes hazai sörgyártását. Ezt követi most a logisztikai bázis központosítása a Sopronban működő gyár közelében - olvasható a közleményben.

A vállalat számít minden egyes munkavállalójának szakmai tapasztalatára és munkájára, ezért az a 16 munkavállaló, akik eddig a cég martfűi logisztikai telephelyén dolgoztak, nemcsak lehetőséget, de támogatást is kapnak, hogy - amennyiben kívánják - a soproni telephelyen folytassák munkájukat - tájékoztattak.

A Heineken Hungária feladatának tekinti azt is, hogy a sörgyár korábbi területe Martfű és a térség számára a lehető legjobban hasznosuljon, ezért fordult a Nemzeti Befektetési Ügynökséghez, amely kész együttműködni, így hamarosan megkezdődnek az egyeztetések- olvasható a közleményben.

Papp Antal, Martfű (független) polgármestere az MTI-nek elmondta: tájékoztatták a gyár végleges, december 31-i, megszűnéséről. Hozzátette, hogy emiatt a város a jövőben körülbelül százmillió forint iparűzési adóbevételtől esik el.

A nyilvános cégadatok szerint a Heineken Hungária Zrt. értékesítésének nettó árbevétele 2017-ben 53 milliárd 875 millió forint volt, 2016-ban 52 milliárd 368 millió forint. Az árbevétel túlnyomó része belföldi értékesítésből származik. A cég adózott eredménye 2017-ben csaknem 170 millió forint volt, míg 2016-ban 400 millió forint veszteséget ért el.

A társaság márciusban közölte, hoga kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti kapacitását, emellett optimalizálja gyártását soproni gyárában. A beruházással a mintegy 250 embert foglalkoztató üzemben csaknem negyven új munkahely jön létre, és éves szinten mintegy 400 ezer hektoliterrel több sört fognak gyártani. A kapacitásbővítéssel nem kerül majd több sör a piacra, mert az nagyságrendileg kiváltja majd a közeljövőben Martfűn megszűnő gyártást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.