Gazdaság

Akkora a hiány, hogy lasszóval kell fogni a pilótákat

A munkaerőhiány nem csak magyar jelenség, a nemzetközi polgári légiközlekedési társaságoknál már több tízezernyi pilóta hiányzik.

2018.10.08 07:51ma.hu

A Népszava cikke szerint az egyik legnagyobb charter-légitársaság 100, a Ryanair pedig akár 500 pilótát is azonnal felvenne, de például a kínai polgári légi közlekedésből 100 ezren hiányoznak.

Az Egyesült Államokban már több repülőtársaság is kénytelen volt csődöt jelenteni azért, mert nem volt a működéséhez elegendő számú pilótája, és európai, ázsiai versenytársak sincsenek könnyebb helyzetben - mondta el a lapnak Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke, aki egy szlovák légitársasággal repül.

Úgy vélte, jövőre még égetőbb lesz a pilótahiány, ami akár az iparág fejlődését is korlátozhatja, lefékezheti.

A cikk szerint a recesszió sújtotta iparágban évekig a cégek nem sokat törődtek a pilóta-utánpótlással, így mára szinte lasszóval fogják a képzett szakembereket, és erőltetett ütemben láttak hozzá az újak betanításához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.