MNB

Összeolvadt két Pallas Athéné alapítvány

Összeolvadt a Magyar Nemzeti Bank által alapított alapítványok közül a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), feladataikat az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni.

2018.07.14 22:30MTI
hirdetés

Az alapítványok közleménye szerint az új alapítvány ötvözi a korábbi két alapítvány céljait és teljes vagyonát.

Emlékeztetnek, hogy a Pallas Athéné Alapítványokat az MNB a 2014-ben megalkotott Közgondolkodási Programjának részeként hozta létre, amelynek célja többek között, hogy emelje a magyarországi közgazdasági oktatás színvonalát és növelje az általános közgazdasági műveltséget oktatási programok szervezésével, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával.

Az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. egy nappal korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az alapítványok 4,316 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat alapításuk óta. A vagyongyarapodás mellett 6,8 milliárd forint értékben több mint 1300 oktatási, tudományos pályázatot támogattak.

A június 30-i állapot szerint az alapítványoknak juttatott összesen 266,4 milliárd forintnyi vagyon értéke 270,716 milliárd forintra nőtt. Az alapítványok és az általuk alapított gazdasági társaságok összességében 96,721 milliárd forintot ingatlanban, 63,983 milliárd forintot befektetési jegyben, 59,869 milliárd forintot vállalati kötvényekben, 25,350 milliárd forintot állampapírokban és 24,793 milliárd forintot bankbetétben tartanak.

Az Optima közleményében felidézte, hogy az alapítványok a rájuk bízott vagyont nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel tevékenységük finanszírozására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.