Mélységek

Megszólalt az MNB a forint történelmi mélypontja kapcsán

Nem osztják a kormányszóvivő véleményét.

2018.06.28 19:26ma.hu

A szerdai napot 326 felett kezdte a forint, aztán egy délelőtti gyengülési hullám már 327,3-ig repítette az eurót. Kora este egy újabb forintesés kezdődött, amivel 328 fölé ugrott az euró, azaz minden idők leggyengébb forintárfolyama alakult ki. Csütörtök délelőtt azután új történelmi mélypontot ért el az árfolyam, 328-as szint felett állt és már a 329-es szint felé araszol a forint az euróval szemben.

Az MNB csütörtök délutáni közleménye szerint "törvényi mandátumának megfelelően a Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Álláspontját a Monetáris Tanács a múlt héten ismertette közleményében és a hozzá kapcsolódó inflációs jelentésben. Az MNB elnöke a Költségvetési Tanács tagjaként folyamatosan tájékoztatja a kormányt a makrogazdasági környezetről és annak változásairól. Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni".

A magyar gazdaság állapota és teljesítménye nem ad okot a forint gyengülésére – mondta Kovács Zoltán kérdésre válaszolva, a hétvégi uniós csúcs előtti csütörtöki sajtótájékoztatón. Emellett elképzelhetőnek nevezte, hogy spekulációs folyamatok állnak a forintgyengülés hátterében. Hozzátette, a kormány vizsgálja ezt a bizonyos spekulációt, és ennek fényében deríti fel, mi a teendő.

Az MNB közleménye valószínűleg igyekszik megnyugtatni a piacokat, ugyanakkor elzárkózik a spekulációkkal kapcsolatos reakcióktól - jelentette az Inforádió.

A jegybank a forint árfolyammozgásával kapcsolatban korábban többször leszögezte: az árfolyam alakulása csak egyik tényezője az inflációs prognózisnak, a jegybank egyetlen "horgonya" az infláció. Még akkor is, ha az olajárak emelkedése, illetve egyéb piaci folyamatok miatt átmenetileg magasabb lehet a hazai infláció a korábban vártnál.

Csütörtökön egyébként Varga Mihály is megszólalt a forintgyengüléssel kapcsolatban, és azt mondta: "a magyar családok és Magyarország védve van a devizaspekulációtól". A pénzügyminiszter az MTI-nek a Joint Venture Szövetség üzleti ebédje után arról beszélt, hogy helyes lépés volt a kormány részéről a devizahitelek forintosítása, és így a magyar családok és az ország is védve van a devizaspekulációtól.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.