Közgazdász

Kiegyenlítődés tapasztalható a béreknél

A közszférában nagyobb volt a bérnövekedés, mint a versenyszférában.

2018.06.24 02:32MTI

Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.

A szakértő az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a korábban 3,5-szeres különbség a legmagasabb és legalacsonyabb fizetés között csökkent, most háromszor többet keresnek a pénzügyi szférában dolgozók, mint a vendéglátásból élők.

Jelezte, hogy korábban a legalacsonyabb keresetűek a humán területen dolgozók voltak. Ezek az adatok azt jelentik, hogy megindult a bérnövekedés az alsóbb szférákban is - tette hozzá.

Elmondta még, hogy a közszférában nagyobb volt a bérnövekedés, mint a versenyszférában, emiatt csökkentek a különbségek, és az átlagfizetések között sincs már akkora különbség, mint korábban.

Csath Magdolna megjegyezte, hogy a fizikai és szellemi munkások fizetése között is csökkent a különbség, mert a jó szakmunkás hiánycikk Magyarországon, ezért nekik többet hajlandó fizetni a versenyszféra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.