Turizmus

Ennyit költenek nyaralásra a magyarok

Átlagosan 194 ezer forintot költenek nyaralásra a magyarok idén egy felmérés szerint.

2018.06.12 12:33MTI

A magyarok 63 százaléka várhatóan elmegy nyaralni az idén, és átlagosan 194 ezer forintot tervez költeni az utazásra - derül ki a K&H Bank felméréséből.

A kutatás szerint ugyanakkor az utazók közel fele 150 ezer forintnál alacsonyabb büdzsét szán a pihenésre. A budapestiek átlagosan többet, 238 ezer forintot terveznek nyaralásra költeni, míg a falvakban élőknél ugyanez 160 ezer forint. Az idén nyaralást tervezők 22 százaléka 50 ezer és 99 ezer forint közötti összeget tud erre fordítani, 19 százalékuk 100-149 ezer forintot. Mindössze 8 százalék az, aki 300 ezer és 499 ezer forint közötti összeget szán a nyaralásra.

A válaszadók 37 százaléka, azaz 10-ből közel 4-en egyáltalán nem mennek az idén nyaralni. Ennek indokaként 59 százalékuk a pénzhiányt hozta fel, 22 százalékuk viszont az utazásra költendő összegből inkább a megtakarításait növeli. A közleményben megjegyzik, hogy egy évvel korábban a pénz hiánya még sokkal többeknél okozott gondot, tavaly a nyaralást nem tervezők 71 százaléka jelölte meg ezt a választ indokként.

A választ adók 39 százaléka kettesben nyaral, míg az egyedül utazók aránya mindössze 10 százalék.

A K&H a bankkártya használatra is rákérdezett, a válaszokból kiderül, hogy a külföldi utazások során a magyarok kevésbé használják ezt a fizetési módot. A külföldre utazók közel fele mondta, hogy belföldön sokszor fizet bankkártyával, de a külföldi nyaralás alkalmával ezt már ritkábban teszi. A külföldön nyaralók mindössze negyede költ itthon és külföldön is ugyanolyan gyakran a kártyájával.

A K&H adatai szerint 2018 első negyedévében külföldön az egy tranzakcióra jutó bankkártyás költés összege 9079 forint, míg belföldön 6737 forint volt.

A kutatás adatfelvétele 2018. február 23. és március 6. között volt, amelyben 500, 30-59 éves vett részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.