Közbeszerzés

Új funkciókkal bővült a Napi közbeszerzés mobilapplikáció

Az átláthatóságot növeli tovább a már ötezer felhasználóval rendelkező Napi közbeszerzés elnevezésű mobilapplikáció funkcióinak bővítése.

2018.05.31 23:30MTI

Az új funkciók közül Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke kiemelte a menedzser értesítőt, amelynek segítségével könnyebben értesülhetnek az ajánlattevők a működési területüket érintő új közbeszerzési kiírásokról.

A fejlesztés eredményeként a jövőben a vállalatvezetők okostelefonon is egyszerűen kereshetnek a hirdetmények között, ugyanakkor a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatairól is kérhetnek értesítőt - ismertette a hatóság elnöke.

A vállalkozók tájékozódását segítő korábbi intézkedések közül Rigó Csaba Balázs felidézte, hogy a Közbeszerzési Értesítőt naponta frissítik.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország az Európai Bizottság eredménytáblája alapján az első helyen áll az unióban a közbeszerzésekkel kapcsolatos információkhoz való hozzáférhetőségben.

Rigó Csaba Balázs elmondta, a hirdetmény nélküli eljárások száma tavaly 45 százalékkal csökkent 2016-hoz képest, s a verseny erősítése érdekében további csökkenést kívánnak elérni ezen a területen. Az eljárások 90 százaléka indult 2017-ben hirdetménnyel darabszám tekintetében, érték alapján pedig 95 százaléka - tette hozzá.

Magyarországon tavaly összesen 8811 közbeszerzési eljárást írtak ki, amelyek összértéke elérte a 3629 milliárd forintot - idézte fel a KH elnöke utalva arra, hogy ez a teljes magyar GDP mintegy 10 százaléka.

Miklóssy Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a közbeszerzési eljárásoknak nem csak az átláthatósága javult, jelentős bürokráciacsökkentés is lezajlott.

Miközben öt-hat éve még kisteher-gépkocsira volt szükség a dokumentáció elszállításához, mára gyakorlatilag egy okostelefonról is részt lehet venni egy eljárásban - mutatott rá a kamara alelnöke.

Különösen hasznosnak nevezte azt a változtatást, hogy már csak a nyertesnek kell benyújtania minden szükséges igazolást a szerződéskötéshez.

A magyar gazdaság nagy digitális deficittel rendelkezik az európai partnereihez viszonyítva - mutatott rá Miklóssy Ferenc. Szerinte a kormány sokat tesz ennek a hiányosságnak a csökkentése érdekében, és ebben a folyamatban a közbeszerzési terület az élen jár.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.