Gazdaság

Nézze meg, hol a legnépszerűbb a csok

Országszerte a lakáshitelt kérők 15,5 százaléka csokot is igényelt lakáscéljai eléréséhez az év első három hónapjában.

2018.05.08 19:51MTI

A lakáshitelt igénylők között a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb, itt az ügyfelek 24,6 százaléka akar élni az állami támogatással, a nyugati országrészben ez az arány 19,2 százalék, Budapesten pedig csupán 11,5 százalék - olvasható a Duna House saját adataira vonatkozó, 2018. első negyedévét vizsgáló elemzésében.

Az MTI-nek kedden eljuttatott közlemény szerint a Duna House Hitelcentruma által közvetített ügyletek alapján országszerte a lakáshitelt kérők 15,5 százaléka csokot is igényelt lakáscéljai eléréséhez az év első három hónapjában.

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetőjét, aki kifejtette: a területi egyenlőtlenségek azzal magyarázhatóak, hogy a vidéki területeken a kedvezőbb lakásárak miatt a csok nagy részt fedez az ingatlan árából, így a felvételi hajlandóság is emelkedik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján idén márciusig 72 ezer család csok-kérelmét fogadták be a bankok, mintegy 205 milliárd forint értékben, ami meghaladja Magyarország éves GDP-jének a 0,5 százalékát.

Benedikt Károly arról is beszámolt, hogy a Duna House hálózatában az ingatlanvásárlók 30 százaléka vesz igénybe finanszírozást az otthonteremtéshez. A társaság átlagosan 11,5 millió forint értékű hiteleket közvetít Budapesten, amely egy átlagos fővárosi, 35 millió forintos ingatlan tranzakció 32 százaléka. Vidéken a Duna House átlagosan 7,5 millió forintos hitelösszeget folyósít, ami egy átlagos 15 millió forintos ingatlanárnak az 50 százaléka - ismertette az elemző.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.