Fogyasztóvédelem

Fontos tudni: az áramszámlának érthetőnek kell lennie

Az áramszolgáltatók számláinak a fogyasztók számára követhetőnek, egyszersmind érhetőnek is kell lennie, ha pedig a szolgáltató megsérti ezt, úgy a fogyasztónak kötbér is járhat.

2018.05.02 15:16MTI

Az áramszámlának, a fizetési emlékeztetőnek, felszólításnak a fogyasztó számára érthetőnek, követhetőnek kell lennie, ellenkező esetben akár kötbér is járhat az ügyfélnek - hívta fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület (BBT) szerdán az MTI-ben eljuttatott közleményében a Kúria döntése alapján.

A Budapesti Békéltető Testület közleményében hivatkozik egy hozzá érkezett fogyasztói panaszra, amely szerint az áramszolgáltató tévedésből 44 036 forintot utalt át neki túlfizetés címén, majd a téves kifizetést jogosan kérte ugyan vissza, ám az eredeti összegnél többet követelt a részletfizetések során.

A fogyasztó hiába rendezte a részletfizetéseket, arról tájékoztatták, hogy további hátraléka van, és kilátásba helyezték a szolgáltatás kikapcsolását.

A fogyasztó a Budapesti Békéltető Testülethez fordult, amely nem megfelelő számlázás miatt a szolgáltatatóra 5000 forint kötbért szabott ki, és kötelezte a tényleges fogyasztásról szóló elszámoló számla készítésére.

Az ügyben a Kúria megerősítette, az áramszolgáltatók számláinak a fogyasztók számára követhetőnek, egyszersmind érhetőnek is kell lennie, ha pedig a szolgáltató megsérti ezt, úgy a fogyasztónak kötbér is járhat - írja közleményében a Budapesti Békéltető Testület.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.