Gazdaság

Kereseti, államháztartási, lakásépítési statisztikai adatok jönnek a héten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a héten, közöttük a legfontosabbak a tavaly decemberi keresetek alakulása és az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató lesz, de megjelenik a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi egész éves adata is.

2018.02.19 00:30MTI

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a keresetek tavaly január-decemberi alakulásáról szóló adatokat. Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első 11 hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete tavaly novemberben 323 ezer forint volt, az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 214 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 222 700 forintra becsülhető.

Szerdán publikálja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2018 január végi helyzetéről. A február 8-án kiadott gyorstájékoztató szerint januárban 192,8 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere. Az NGM tájékoztatása szerint a központi költségvetés hiánya 258,9 milliárd forint volt, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 49,8 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 16,3 milliárd forintos többletet értek el. A költségvetési kiadások között az uniós kifizetések 327,9 milliárd forintot tettek ki, amelyekhez nem volt elszámolható bevétel. Az NGM hangsúlyozta, hogy idén is stabil államháztartás mellett érhető el a gazdasági növekedés, a januári államháztartási adatokat a gazdaság jó teljesítménye és az uniós források megelőlegezése határozták meg.

Csütörtökön jelenik meg a kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberi és egész éves alakulásának második becslése. A február 5-én kiadott első becslés szerint a decemberi 4,7 százalékos növekedéssel együtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi egész évben is 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2017 decemberében 5,9, az elmúlt év egészében 4,8 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése, ami megegyezik az előző év növekedési ütemével. A kiskereskedelmi forgalom 54 hónapja folyamatosan emelkedik.

A KSH pénteken közli a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi egész éves adatait. Tavaly az első három negyedévben 7981 lakás épült, 51,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján a később építendő lakások száma 28 411, 32,7 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.