Gazdaság

Hivatalos: új forintérmék jönnek Magyarországon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az időközben felmerült új témajavaslatok és a nyílt pályázat eredménye alapján módosította a 2018. évi emlékérme-kibocsátási programját, így tizenegy témában, négy korábbi sorozatot folytatva 22 emlékérme kibocsátását tervezi 2018-ban.

2018.01.07 13:59ma.hu

Az MNB a honlapján közölte: két arany, kilenc ezüst, egy önálló színesfém, valamint a nemesfém emlékérmék színesfém változatai szerepelnek a programban.

Kitértek arra, hogy az idei program két új tematikával gazdagodott: az MNB ezüst emlékérmét bocsát ki a családok társadalomformáló szerepének, értékének hangsúlyozására, a Családok éve programsorozathoz csatlakozva. Idén ünnepeljük az egyetlen magyar alapítású egyház, az unitárius egyház alapításának 450. évfordulóját, ebből az alkalomból ugyancsak ezüst emlékérme megjelentetését határozta el a jegybank.

További változás, hogy az eredetileg a programban szereplő Magyarország tematika megvalósítását az MNB határozatlan időre elhalasztotta, a tervezésre kiírt pályázat ugyanis eredménytelenül zárult.

A jegybanki közlemény szerint a 2018. évi emlékérme-kibocsátási programban folytatják a korábbi években megkezdett, a gyűjtők körében népszerű emlékérme-sorozatokat, de jeles történelmi évfordulók, valamint a remélhetőleg szélesebb körű érdeklődésre is számot tartó nemzetközi sportesemény egyaránt megjelennek az érméken.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.