Ünnepek

Csökken a visszaélések száma a karácsonyi vásárokon

A legnépszerűbb budapesti karácsonyi vásárokon kirívóan súlyos jogsértés nem történt.

2017.12.08 00:30MTI
hirdetés

Évről évre csökken a rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően a visszaélések száma a szabadtéri karácsonyi vásárokon a fővárosban, és a vállalkozások is együttműködő megatartást tanúsítanak - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala (Bfkh) fogyasztóvédelmi hatósága csütörtökön az MTI-vel.

A hatóság közleménye szerint a Bfkh fogyasztóvédelmi hatósága advent első vasárnapja után a Vörösmarty téren és a Szent István téren megrendezett karácsonyi vásárokon 20 ellenőrzést végzett.

Az ellenőrzés tapasztalatai azt mutatták, hogy a legnépszerűbb budapesti karácsonyi vásárokon kirívóan súlyos jogsértés nem történt. A hatóság három esetben indított eljárást, két esetben azért, mert nem voltak hitelesítve a kereskedő által használt mérlegek, egy esetben pedig azért, mert nem tudtak hiteles mérőeszközt bemutatni az ellenőrzést végző hatóságnak.

Emellett a fogyasztóvédelemi ellenőrök néhány kisebb, a helyszínen is pótolható, elsősorban a megfelelő ügyfél-tájékoztatással kapcsolatos hiányosságot tártak fel. Példaként említik, hogy a tájékoztatás nem volt teljes körű az üzemeltető adatairól, vagy az euróban és forintban is feltüntetett árak mellett nem volt tájékoztatás a kereskedő által használt átváltási árfolyamról.

A helyszínen feltárt apróbb hiányosságok pótlása még az ellenőrzést végzők jelenlétében megtörtént, így ezek a vállalkozások tovább végezhették az üzleti tevékenységüket és a fogyasztók is a jogszabályoknak megfelelő árusokkal találkozhatnak - közölték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.