Siker!!!

Mányoki Attila átúszott Európából Afrikába

A hatodik állomást is sikeresen teljesítette a világ hét legnehezebb tengerszorosából Mányoki Attila világhírű magyar hosszútávúszó, aki ezúttal a Gibraltári-szorost küzdötte le.

2017.11.03 17:52MTI

A csapatától származó információ szerint a sportember csütörtök reggel rajtolt el, hogy Spanyolország és Marokkó között teljesítse a távot, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt azonban a tervezettnél sokkal tovább kellett várnia a Tarifában kijelölt startra. Így végül egy másik úszó, az amerikai Zach Margolis társaságában kezdte meg az átúszást a 18 fokos vízben.

Mányoki Attila általában szeret egyedül és a saját tempójában úszni, de erre most nem volt lehetősége, ami annyiból jelentett nehézséget, hogy a kicsivel lassabb amerikait nem hagyhatta el, és nem tudta a saját utazósebességét megfelelően kihasználni - olvasható a beszámolóban.

A táv utolsó harmadában 16 fokra csökkent a víz hőmérséklete, és a szél is felerősödött, de a két úszót ez nem gátolta meg abban, hogy több mint 15 kilométer és 4 óra 9 percnyi vízben töltött idő után sikeresen elérje a marokkói Punta Cires partját.

A célba éréssel a zalaegerszegi illetőségű, 44 éves magyar sportember már hatot teljesített sikerrel a világ hét legnehezebb csatorna-átúszása közül az Ocean's Seven elnevezésű sorozatban. A Gibraltári-szoros után utolsó leküzdendő akadályként az Ír-tengert az Atlanti-óceánnal összekötő Északi-csatorna maradt hátra neki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.