Biznisz

Dél-Afrika után Kína rendelkezik a legnagyobb kitermelhető aranykészlettel

Kína már tíz éve a világ legnagyobb aranytermelőjének számít és négy éve a legnagyobb vásárlója is a nemesfémnek.

2017.10.02 15:03ma.hu

Kína bizonyítottan kitermelhető aranykészletei 2016 végén 12,1 ezer tonnára rúgtak, ami a kitermelhető dél-afrikai készletek mögött a legnagyobb - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Csang Jung-tao (Zhang Yongtao), a China Gold Association (CGA) alelnöke.

Tavaly 70 ezer tonnát tett ki a Kínában megkötött arany üzletek volumene, beleértve az árutőzsdei és a határidős piaci forgalmat, valamint a kereskedelmi bankok arany eladásait is. A CGA elnöke szerint az arany ügyletek volumene Kínában 2020-ra már meg fogja haladni a 100 ezer tonnát.

Kína már tíz éve a világ legnagyobb aranytermelőjének számít és négy éve a legnagyobb vásárlója is a nemesfémnek. Aranytermelését a jelenlegi évi 450 tonnáról 500 tonnára tervezi emelni 2020-ra Kína.

Az idei első fél évben Kína 207 tonna aranyat termelt, 9,8 százalékkal kevesebbet, mint időarányosan egy évvel korábban. Aranyvásárlásai ugyanakkor közel tíz százalékkal 545 tonnára emelkedtek.

Az idén júniusban Kína a "Statista" statisztikai portál nyilvántartása szerint 1842,6 ezer tonna aranytartalékkal rendelkezett, hatodikként a legnagyobb tartalékkal rendelkező országok rangsorában.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.