KSH

Európai adatfelvétel indul a háztartások pénzügyi helyzetéről

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 2-ától gyűjt információkat Magyarországon.

2017.09.26 23:30MTI

Egész Európára kiterjedő felmérés indul a háztartások pénzügyeiről, jövedelmi helyzetéről, fogyasztási és megtakarítási szokásairól, az Európai Központi Bank (EKB) által koordinált felmérésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 2-ától gyűjt információkat Magyarországon - jelentette be a KSH életmód-, foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztályának főosztályvezetője sajtótájékoztatón Budapesten kedden.

Janák Katalin ismertette, hogy az immár második Miből élünk? elnevezésű reprezentatív felmérés során az ország 345 településén mintegy 15 ezer háztartást kérdeznek meg október 2. és december 15. között. Az első eredményeket 2018 második felében publikálja a KSH.

Az adatfelvétellel a háztartások gazdasági egyensúlyát próbálják feltárni. Rákérdeznek, milyen tárgyi és pénzügyi javakkal rendelkezik az adott háztartás, mekkora a bruttó jövedelme, milyen kiadásai vannak és a háztartások mekkora hányada rendelkezik az államin kívül magánnyugdíj megtakarítással és életbiztosítással – sorolta.

Hangsúlyozta, hogy a véletlenszerűen kiválasztott háztartások választhatnak, hogy a kérdőívet személyesen, a kérdezőbiztosnak válaszolva, vagy az interneten töltik ki. Az internetes kitöltésre október 31-ig van lehetőség, a személyes interjúk pedig az összeírási időszak végéig, december 15-ig tartanak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a válaszadás önkéntes és név nélküli. A kutatásban részt vevő háztartások 1000 forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak, emellett az interneten kitöltők között összesen 8, a kérdezőbiztosnak válaszolók között pedig 5 táblagépet sorsolnak ki.

A felmérésről részletes információkat az érdeklődők itt kaphatnak október 2-ától.

A főosztályvezető beszélt arról is, hogy a korábban végzett kutatás szerint a háztartások 90 százaléka rendelkezett 2014-ben ingatlannal, amely európai összehasonlításban is magasnak számít. A háztartások 81 százalékban rendelkeztek legalább egyféle pénzügyi eszközzel, ezen belül 81 százalékuknak volt folyószámlája, 51 százalékának pedig lekötött betétszámlája.

Hozzátette, hogy a magyar háztartások mintegy 37 százalékának volt adóssága 2014-ben, amely az európai átlag alatti arány. A háztartások nettó vagyona átlagosan 15,6 millió forint volt 2014-ben.

A bevételek és kiadások egymáshoz viszonyított alakulásáról elmondta, hogy 2014-ben a háztartások 25,5 százalékánál a bevételek meghaladták a kiadásokat, 60 százalékuknál a bevételek és a kiadások megegyeztek, és csak 13 százalékuknál haladták meg a kiadások a bevételeket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.