Aratás

Jó a napraforgótermés, de alacsony az ár, érdemes betárolni

Szeptember második hetében megkezdődött a napraforgó betakarítása.

2017.09.21 16:59ma.hu

Az eddigi adatokból már látszik, hogy a termés az aszály miatt nem lesz kimagasló, de nem akkora a visszaesés a tavalyihoz képest, mint például búzából volt. Az országosan termett, várhatóan 1,8-2 millió tonnás mennyiségből azért még bőven marad exportra is. Az árak jelentősen alulmúlják az idén tavasszal jegyzett értékeket.

Minden forrás egyetért abban, hogy évről-évre növekszik a napraforgó hazai vetésterülete, a Földművelési Minisztérium szerint idén elérte a 653, a KSH szerint a 700 ezer hektárt. A területeken egyre nagyobb arányban magas olajsavas fajtákat (HO) vetnek a gazdák, mert az ebből készült, kedvezőbb sütési tulajdonságú olaj iránt megnőtt a kereslet. Fontos ugyanakkor az ilyen típusú termény elkülönített tárolása, mert a minősítéshez az olajsavtartalomnak 82%-ot kell elérnie, míg a hagyományos napraforgónál ez csak 38%.

A termésátlagok nagyon eltérőek lehetnek az időjárástól, a művelés módjától, fajtáktól függően, az országosan jellemző, átlagosan 3 tonnás hektáronkénti eredményekkel számolva az idei termés is meghaladja az 1,8-2 millió tonnát – ismertette a jelen helyzetet dr. Halmos Gábor, a Concordia közraktár Zrt. vezérigazgatója.

A napraforgó egyik meghatározó minőségi paramétere az olajtartalom. A vállalat laboratóriumi mérésekre szakosodott Gabona Control üzletága szerint a termés e tekintetben sem dönt rekordot, de a 45-46 százalékos érték – tavaly nem volt ritka az 50 százalékos adat – jónak számít. Nem mondható el ugyanez a napraforgó áráról, ami most 93 ezer Ft tonnánként, de tavasszal járt már 100 ezer felett is, ezért várhatóan sokan betárolnak majd, várnak az értékesítéssel.

A terményt elsősorban étolajként és margarinokban hasznosítják, de a sajtolás után visszamaradó napraforgódara takarmány- és ipari alapanyagként is értékes. A hazai felhasználás nagyjából évi 1,2 millió tonna, így mintegy 500 ezer tonnát idén is exportálnak majd a termelők és a kereskedők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.