Gazdaság

Új vezérigazgató a Démász élén

Bally Attila a Démász új vezérigazgatója keddtől, a tisztséget eddig ellátó Kóbor Görgy, a tulajdonos NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója a jövőben a cégcsoport frissen kidolgozott stratégiájának megvalósítására koncentrál.

2017.09.20 02:30MTI
hirdetés

A Nemzeti Közművek közleményében felidézték, hogy a Démász csoport februárban került francia tulajdonból a nemzeti közműszolgáltatási rendszerbe. Az akkor még regionális áramszolgáltató a nyár elején megszerezte az országos egyetemes szolgáltatói engedélyt.

A villamosenergia-szolgáltatói tevékenység országos kiterjesztésével megteremtették a szabad szolgáltató-választás lehetőségét az egyetemes szolgáltatás keretében vételező áramfelhasználóknak, tehát a vállalkozások mellett a lakosságnak is. Ezzel létrejött annak lehetősége, hogy a fogyasztók egy nemzeti tulajdonú társaságcsoporttól vehessenek igénybe földgáz- és áramszolgáltatást - hangsúlyozta a közlemény szerint Kóbor György, a Nemzeti Közművek elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, a Démász elosztási területén megkezdték a fejlesztések gyorsítását, a napokban adtak át csaknem kétmilliárd forintos beruházással Kecskeméten egy új alállomást.

A közlemény idézi Bally Attilát, aki elmondta: a Nemzeti Közművek áramszolgáltatójának új vezetőjeként első feladata a Magyar Telekom villamos energia ügyfeleinek zökkenőmentes átvétele, ami fontos erőpróbája a Démász országossá válásának.

A Démász tulajdonosváltása óta eltelt időszakban a társaság jelentősen megemelte a hálózatfejlesztési és rekonstrukciós beruházásokra fordított pénzügyi keretét a dél-magyarországi régió 3 megyéjében, így összességében 11 milliárd forintos fejlesztés végrehajtását kezdte meg.

A Démász az ország délkeleti részén, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, illetve Pest megye déli részében mintegy 775 ezer fogyasztót lát el villamos energiával. Országosan 300 helyszínen, a Nemzeti Közművek földgázszolgáltatójával, a Főgázzal közös kirendeltségen fogadja az ügyfeleket.

A Démász elosztó társasága a dél-magyarországi régió négy megyéjében üzemeltet mintegy 32 ezer kilométer hosszú villamos hálózatot.

Bally Attila 37 éves kereskedelmi szakember, eddig az MVM cégcsoportnál dolgozott, ahol a kereskedelmi szakterületet irányította.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.