Sztrájkolnak a tescósok

A sztrájk alatt is törekszik az áruházlánc működtetésére a Tesco

Ezen a hétvégén is az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának színvonalas kiszolgálására fókuszál a Tesco.

2017.09.08 16:04MTI

A Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, és folytatni szeretné a megkezdett párbeszédet - közölte a munkáltató pénteken az MTI-vel.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken délután jelentette be, hogy pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói.

A Tesco közleményében kiemelte, ezen a hétvégén is az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának színvonalas kiszolgálására fókuszál, és arra törekszik, hogy boltjai a sztrájk idején is a megszokott rend szerint működjenek.

A munkáltató hangsúlyozza: az elmúlt két évben folyamatosan emelte a béreket, az áruházlánc munkatársainak többsége összesen több mint kéthavi fizetéssel vihet többet haza az idén, mint 2016-ban, a teljes munkaidős dolgozók közül senki sem keres havi 176 ezer forintnál kevesebbet.

A Tesco az elmúlt 2 évben már 8,7 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. A kiskereskedelmi szektorban az áruházi dolgozók fizetése átlagosan csak 19 százalékkal növekedett, míg a Tesco év eleje óta a legalacsonyabb fizetési kategóriákban 22,4 százalékos bérfejlesztést hajtott végre - írja közleményében a munkáltató.

A Tesco az idén az első fél évben több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 munkavállaló OKJ-s képzésébe, a tavaszi szemeszterben a vállalat több mint 300 diák és 742 felnőtt számára biztosított szakmai képzést - írja közleményében az áruházlánc.

Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója a közleményben elmondta, nyitottak arra, hogy konkrét problémákra konkrét válaszokat adjanak, továbbra is várják a szakszervezetek képviselőit az általuk kezdeményezett szeptember 11-ei egyeztetésre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.