Pénzügy

Megjöttek az új 1000 forintos bankjegyek

Állítólag nehezebben hamisítható és korszerűbb az új 1000 forintos, amin továbbra is Mátyás király képe látható, és amit jövő év március elsején vezetnek be.

2017.08.23 11:05ma.hu
Itt az új 1000 forintos bankjegy a húszezer/kétezer forintos sikerkonstrukció mintájára

Holnaptól, azaz augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetési eszközzé válnak, majd jövő év március elsejétől forgalomba is kerülnek. Természetesen a régiek tovább, 2018. október 31-ig lesznek használhatóak - derült ki a Magyar Nemzeti Bank szerdai sajtótájékoztatóján.

A „dizájnosabb”-nak jellemzett új ezres hamisításbiztos is, a bankjegy előoldalának közepén ugyanis vagy egy holló, amelynek színe a bankjegy mozgatására bíbor színről zöldre vált és vissza. De a rejtett kép és a mikroírás végképp ellehetetleníti a másolását. Az ezres UV-fényben is könnyen azonosítható lesz. A bankjegy hátoldala változatlanul a visegrádi Herkules-kutat ábrázolja.

Az MNB 2014 óta cseréli folyamatosan a régi bankjegyeket. A régi papírpénzek közül lehet még használni a húszezreseket, de ezeket is csak az év végéig. A régi 10 000 forintosok továbbra is korlátozások nélkül használhatók a készpénzforgalomban, bevonásukról az MNB később hoz döntést. Bár kevésbé látványosan, de a bankjegycserével párhuzamosan zajlik az érmék cseréje is: a 2012-es alkotmánymódosítással miatt ugyanis az új érméken a korábbi Magyar Köztársaság helyett a Magyarország felirat szerepel.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.