Turizmus

Green Holidays - Megkezdődött az utasok kártalanítása

A kárigények feltételezhetően meghaladják a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet, így a jogos károk megtérítése hozzávetőleg 50 százalékos lesz.

2017.07.28 13:59MTI

Megkezdődött a Green Holidays utasainak kártalanítása, így péntektől kezdve több százan kapják meg az arányos kártérítést - közölte az Uniqa Biztosító Zrt. pénteken az MTI-vel.

A közlemény idézi a vállalat vezérigazgatóját, aki szerint az elmaradt utak károsultjainak jelentős részéhez még a tervezett nyaralásuk előtt eljuthat a kártérítés. Felidézte, hogy összesen 734 utast hoztak haza és több ezer telefonhívást, valamint kárbejelentést fogadtak az eset kapcsán az elmúlt hetekben - áll a közleményben.

A biztosító kedden bejelentette, hogy a kárigények feltételezhetően meghaladják a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet, így a jogos károk megtérítése hozzávetőleg 50 százalékos lesz. A hazahozatal költségeinek levonása után a keretből mintegy 400 millió forint áll rendelkezésre - tették hozzá. Kiemelték, hogy az eset kapcsán érkezett kárbejelentések közül egyetlen kárigényt sem utasítottak el.

A Green Holidays Kft. július 2-án jelentette be fizetésképtelenségét, amely miatt egyebek között 569 utas Törökországban ragadt, és hazajutásukhoz a társaság vagyoni biztosítékát szolgáltató Uniqa Biztosító Zrt.-nek kellett segítséget nyújtania. Az Uniqa a biztosítási szerződés feltételei alapján 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket az utasokkal szemben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.