Dízelbotrány

Kartellgyanúba kerültek a legnagyobb német autógyártók

A súlyos versenyjogsértésről a VW adott át információkat a hatóságoknak "egyfajta önfeljelentés" formájában.

2017.07.21 15:16MTI

Kartellezés gyanújába került az öt vezető német autógyártó társaság, a Volkswagen (VW), az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler - jelentette pénteken a Der Spiegel.

A német hírmagazin szombati számában megjelenő beszámolóból előzetesen ismertetett részletek szerint a súlyos versenyjogsértésről a VW adott át információkat a hatóságoknak "egyfajta önfeljelentés" formájában.

A VW szerint a cégek a kilencvenes évek óta több mint 60 munkacsoportban, 200-nál is több munkatárs részvételével egyeztettek titokban technológiai és beszállítói ügyekről, és a gyártási költségekről.

Az egyeztetések célja a verseny kiiktatása volt - írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az "ötök körének" esete lehet a német gazdaság történetének egyik legnagyobb szabású kartellezési ügye.

A gyártók egyeztettek a többi között arról, hogy mekkora önálló tartályrendszer szükséges a dízelmotorral szerelt kocsiknál a kipufogógáz tisztítását szolgáló AdBlue adalékanyag használatához. A nagy tartály drága, ezért inkább abban állapodtak meg, hogy kisebb tárolórendszerrel szerelik a dízelautókat, így viszont nem lehetett elegendő AbBlue-t hozzáadni az üzemanyaghoz.

Ez a titkos, jogsértő megállapodás volt az alapja a VW-nál 2015-ben kitört dízelbotránynak - írta a Der Spiegel, rámutatva, hogy a kelleténél kisebb tartály miatt csak "trükközéssel", a károsanyag-kibocsátást manipulálásával lehetett gondoskodni arról, hogy az érintett dízelautók vizsgálati körülmények között ne lépjék túl a kibocsátási határértéket.

Az ötök a beszállítók kiválasztásáról és alkatrészek gyártási költségeinek összehangolásáról, de még a kabrió autók lenyitható tetejének műszaki részletkérdéseiről is egyeztettek a Der Spiegel értesülése szerint.

A VW a versenyjogi hatóságnak benyújtott dokumentumban úgy fogalmazott, felmerül a gyanú, hogy a VW márkát és a konszernhez tartozó Audit és Porschét is érintő egyeztetés a versenyjogi szabályokkal ellentétes magatartásnak minősülhet.

A Der Spiegel szerint a versenytárs Daimler is benyújtott egy hasonló "önfeljelentést".

A hetilap mellett a Handelsblatt című üzleti lap is arról írt pénteken, hogy jogsértő megállapodás jöhetett létre az AdBlue használatáról. A lap szerint az Audinál a dízelbotránnyal összefüggésben az idán márciusban lefoglalt dokumentumokban arra utaló jeleket fedeztek fel, hogy több német gyártó a legfelső szinten elkötelezettséget vállalt a kisméretű tartályok rendszeresítésére.

Az ügyben a német hatóságok mellett az Európai Bizottság is vizsgálatot folytat. Egyelőre egyik érintett sem nyilatkozott az ügyben.

A dízelbotrány 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

Hasonló visszaélés gyanújába került a Daimler is, amely a napokban bejelentette, hogy önként - 220 millió eurós (68 milliárd forint) költséget vállalva - módosítja a káros anyag tisztítását végző berendezést szabályozó szerkezet beállításait több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú dízelautónál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.