Megisszuk a levét

Húsz perc alatt vert el egymilliárd forintot

A veszteség még jövőre is érezteti majd hatását.

2017.05.20 09:23ma.hu

Húsz perc alatt okozott egymilliárd forint kárt a Mátrai borvidék borászainak a múlt heti jégeső, de ez pusztán az idei kár. Az elvert szőlő jövőre is csak fél termést hoz – nyilatkozta Ludányi József, akinek csak a friss telepítését tépázta meg a jég. A mátrai borász szerint a gazdák majd felvásárlással próbálkoznak, hogy kihasználják a kapacitásaikat, de ilyenkor fölmegy a szőlő ára, és a hitel is drága.

A Borháló közleménye szerint a legalacsonyabb borfelvásárlási árral számolva is egymilliárd forint körüli közvetlen kárt okozott a múlt heti jégeső a borászoknak a Mátrai borvidéken. A jég mintegy 1500 hektárnyi ültetvényt érintett, ezeken a területeken a kár 90 százalékos, azaz itt idén már semennyi bor nem lesz, szemben a normálisnak mondható 70 hektoliteres kihozatallal.

MTI Fotó: Komka Péter

A szőlő persze túléli a katasztrófát, de mivel mellékrügyekről hoz új hajtásokat, és ezekből kell a jövő évi szárvesszőket metszeni, a károsult területen a 2018-as termés is csak a fele lesz a szokásosnak, ami hozzáadódik a közvetlen kárhoz. „A jég mindig kétéves történet” – összegezte véleményét Ludányi József, a Borháló Borkereskedés beszállítója.

A jégkár ugyanakkor nem olyan, mint egy túl csapadékos augusztus vagy egy hűvös szeptember: a megmaradt szőlő akár nagyon jó évjáratot is adhat. „Csakhogy nem ugyanazon az áron” – hívja fel a figyelmet Ludányi. A károsult gazdák ugyanis ilyenkor szőlőfelvásárlásba kezdenek, hiszen szeretnék kielégíteni bejáratott fogyasztóik és kereskedőik igényeit. Ha nem így tennének, kongó hordók mellől, tétlenül kellene szemlélniük, ahogy hosszabb távon piacot veszítenek. Nem csoda, hogy sokan akár drága hitelből is hajlandók finanszírozni a vásárlást. A károsult gazdák kereslete felhajtja a szőlő felvásárlási árát, ami megemeli az önköltségi árakat, márpedig ezt a kereskedelemben nem vagy csak nagyon korlátozottan lehet érvényesíteni.

MTI Fotó: Komka Péter

Ludányi József szerint a biztosítóknak van ugyan borászoknak szánt termékük a jégkárra, de a Mátrai borvidéken szinte senkinek nincs ilyen biztosítása, hiszen nem éri meg. „Ekkora jégverés legfeljebb tízévente éri a szőlőt, erre nem érdemes 20 százalék önrész mellett hektáronként 240 ezer forintos biztosítást kötni. A legjobb védelem, ha több tagban, egymástól távolabb eső ültetvényeket művelünk, hiszen a jég sávosan jár. Persze ennek is megvannak a maga költségei, ezért sokan inkább egymás melletti vagy közeli területeken gazdálkodnak, ami az elemi kárnál fokozza a kitettséget” – mondja a mátrai borász.

„A fogyasztó, éppen mert lokális károkról van szó, nem fog sokat érezni abból, ami egyes termelőknek valóságos sorscsapás – mondja Kathona Krisztián, a Borháló beszerzési igazgatója. – A Borhálónak és a pincészeteknek saját közös házasításai is vannak, és a kiszerelések terén is rugalmasak tudunk lenni, magyarán meg fogjuk találni a módját, hogy érintett partnerborászataink termékei egy ilyen nehéz évben is eljussanak a fogyasztókhoz. Minőségi kompromisszumokra persze nem leszünk kaphatóak, de ezt nem is várja el tőlünk senki” – fogalmaz a kereskedő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.