Távközlés

Hátrányos lenne a mobilos hűségidő csökkentése - vélik a szolgáltatók

Iparági egyeztetést sürgetnek a távközlési szolgáltatók a hűségidő rövidítésének tervéről, mivel véleményük szerint hátrányosan érintené a fogyasztókat, ha a hűségidő két évről legfeljebb egy évre csökkenne.

2017.05.12 02:30MTI
hirdetés

Az elektronikus hírközlésről szóló törvényhez a maximális hűségidő csökkentésére két kormánypárti képviselő nyújtott be módosító javaslatot, az indoklás szerint a fogyasztók kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében, amiről a Népszava és a Világgazdaság írt csütörtöki számában.

A Vodafone az MTI megkeresésére azt közölte, hogy amennyiben a törvény a javaslat szerint módosul, a fogyasztók kedvezőtlenebb feltételekkel vehetnék igénybe a szolgáltatásokat, hiszen a jelenlegi szolgáltatásportfólió árazásánál általában 2 éves futamidővel számolt a cég a tarfiacsomagoknál és a készülékvásárlásoknál.

A Vodafone a témában iparági egyeztetést sürget, hiszen álláspontjuk szerint a törvénymódosítás jelen formájában nem járna a fogyasztók számára kedvező változásokkal, ugyanakkor lassítaná a digitalizáció folyamatát, és nem támogatná a kormányzat azon törekvését, hogy a lakosság mind nagyobb hányada férjen hozzá a digitális szolgáltatásokhoz.

A Telenor abban bízik, hogy mielőtt végleges döntés születne ebben a kérdésben, a jogalkotók figyelembe veszik a szolgáltatók véleményét. Megjegyzik, hogy az elektronikus hírközlési törvény szerint ugyan a hűségszerződés maximum 24 hónapra köthető, de a szerződés megkötését megelőzően a szolgáltatóknak mindenképp fel kell ajánlani az ügyfelek számára a 12 hónapig tartó (továbbá a határozatlan ideig tartó) előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét is. Ezért a Telenor szerint a hatályos szabályozás megfelelően biztosítja az ügyfelek számára a választás lehetőségét többféle szerződéses konstrukció között.

A törvénymódosítási javaslat mindenképpen hátrányos lenne ügyfeleink számára például a készülékvásárlásnál – írta a cég, hozzátéve, hogy ügyfelei jelentős része drága okoskészülékekre vágyik, amelyek a hűségidőt is magában foglaló részletfizetési megoldásokkal egyszerűen megszerezhetők. Az ügyfelek jelentős részének viszont nagyon megterhelő, vagy lehetetlen lenne szerződéskötéskor, egyszerre, egy összegben kifizetni a készülékek árát.

A Magyar Telekom úgy reagált: épp az okoz hátrányt az előfizetőknek, ha megszűnik vagy lerövidül a határozott idejű szerződés időtartama alatt adott kedvezmények lehetősége. A szolgáltató szintén arra figyelmeztetett, hogy a hűségidő egy évben történő maximálása különösen érzékenyen érintené a magas árszínvonalú okostelefonok elérhetőségét, hiszen a rövidebb hűségidő miatt az ezekre adott kedvezmények nagysága csökkenhet.

Az ügyfeleknek jelenleg is szabad választási lehetőségük van, hogy kötnek-e hűségszerződést, illetve hogy milyen időtartamra – jegyezte meg a cég.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.