Állategészségügy

Madárinfluenza: március elején feloldhatják a korlátozásokat

A járvány miatt 3,2 millió baromfi leölését kellett elrendelni, ezek mintegy 80 százaléka víziszárnyas (kacsa és liba) volt.

2017.02.16 16:19MTI
hirdetés

Január vége óta házi szárnyasokban nem mutatták ki a madárinfluenza fertőzést, ha ez így marad, március elején valamennyi védő- és megfigyelési körzetet feloldhatnak - közölte Bognár Lajos egy szakmai konferencián, amiről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos elmondta: a madárinfluenza vírus H5N8-as törzsének a múlt év novemberi megjelenése óta Magyarországon hét megye összesen 231 gazdaságában mutatták ki a kórokozót. Ebből 192 helyszín nagy létszámú - több mint 500 szárnyast tartó - telep volt. A járvány miatt 3,2 millió baromfi leölését kellett elrendelni, ezek mintegy 80 százaléka víziszárnyas (kacsa és liba) volt.

A NAK által a víziszárnyas-tenyésztő tagjai számára rendezett fórumon Bognár Lajos arról is tájékoztatott, hogy Magyarországon az Európai Unióban (EU) egyedülálló módon 100 százalékban kártalanítják azokat az állattartókat, akiknek szárnyasait a járvány miatt el kellett pusztítani.

Ez kiegészül a víziszárnyast tartók számára hamarosan elérhető, 1,5 milliárd forintos forrással, a kisösszegű - de minimis - jövedelempótló támogatással. Emellett folyamatos az egyeztetés az EU illetékes szerveivel arról, hogy milyen további támogatás nyújtható az állattartóknak és a feldolgozóknak a közvetett károk részbeni kompenzációjára. Erről azonban a hosszas európai uniós döntéshozatali eljárás miatt csak hónapok múlva születhet döntés - tette hozzá az országos főállatorvos.

Bognár Lajos elmondta: a napokban megjelenik az az országos főállatorvosi határozat, amely járvány esetén a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázatát hivatott csökkenteni. A határozathoz a Baromfi Termék Tanács (BTT) mellett a NAK is megfogalmazta javaslatait, amelyeket az érintett tagok számára korábban rendezett fórumon elhangzott észrevételek alapján állított össze.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a közlemény szerint arról beszélt a főrumon, hogy a madárinfluenza-járvány tapasztalataiból kiindulva az agrárkamara stratégiai partnerével, a BTT-vel közösen - részben sikeresen működő külföldi példák alapján - egy új kárenyhítési rendszer létrehozására tesz javaslatot. Ez lehetne az első eleme egy, az állattenyésztési ágazatokra hosszabb távon elképzelt, és a termékpálya szereplőinek - termelők, feldolgozók - önkéntes részvételével és bizonyos mértékű állami hozzájárulással megvalósított rendszernek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.