Audi

Majdnem ezerötszázan sztrájkoltak az Audi győri gyárában

A szakszervezet november óta tárgyal a a menedzsmenttel a bérekről.

2017.01.26 16:10MTI
Fotó: AFP

Az Audi Hungaria Zrt. tizenegyezer-ötszáz munkavállalója közül mintegy ezerötszázan vettek részt az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) által kezdeményezett figyelmeztető sztrájkban csütörtökön kilenc és tizenegy óra között - mondta az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője.

Lőre Péter elmondta, hogy valamennyien a motorgyár dolgozói. Hozzátette: a sztrájk termeléskieséshez vezetett, ami azonban nem befolyásolja a vállalat vásárlóinak ellátását. Hangsúlyozta, hogy az Audi munkatársai a figyelmeztető sztrájk után munkába álltak, a termelés azóta is zavartalan.

A vállalatvezetés folytatja a tárgyalásokat a munkavállalói oldallal.

Az AHFSZ azért kezdeményezte a kétórás figyelmeztető sztrájkot, mert úgy érzi, az Audi nem veszi tudomásul a szakszervezet véleményét a bértárgyalások során - tudatta az érdekképviselet szerda este honlapján.

Az érdekképviselet az idei és a jövő évre egységes, bruttó 45-45 ezer forintos alapbéremelést javasolt, a választható béren kívüli keret összegét pedig az idei évre bruttó 600 ezer, 2018-ra pedig bruttó 620 ezer forintban kérte megállapítani. Mindezeken felül a vállalattal közösen kidolgozott jubileumi és lojalitás bónusz bevezetését kéri.

Az MTI információi szerint  a cég eddig öt ajánlatot tett a november eleje óta folyó tárgyalásokon az érdekképviselet elé, azok struktúráját a szakszervezettel közösen alakították ki.

Az AHFSZ hétfőn alakított sztrájkbizottságot, miután bizalmi értekezletén elutasította az Audi Hungaria Zrt. új ajánlatát.

A motorgyárban tavaly 1 926 638 motor készült, amelyekből 1 461 618 négyhengeres Otto-, illetve dízelmotor, 9113 öthengeres Otto-motor, 418 207 hathengeres- és 37 700 nyolc-, illetve tízhengeres motor volt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.