Távközlés

Új adatközpont alapkövét tették le Gödön

Az egységes kormányzati adatkezelés megvalósítását szolgáló központ építése kezdődött Gödön, az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. nemzetközi biztonsági minősítéssel rendelkező adatközpontjának alapkövét pénteken tették le, a beruházás 2017 harmadik negyedévében készül el.

2016.12.09 22:30MTI

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Pest megye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője a több mint 10 milliárd forintból megvalósuló beruházás versenyképességi jelentőségére hívta fel a figyelmet, mivel a fejlesztés hozzájárulhat a modern közigazgatáshoz, a gyorsabb és hatékonyabb ügyfélkiszolgáláshoz.

Az államtitkár az adatok összeköthetősége iránti igényre is rámutatott, amelynek segítségével statisztikai következtetéseket lehet levonni. Elmondta, láthatóvá válik például, hogy hol, mennyi építési engedélyt adnak be, és ebből milyen következtetéseket érdemes levonni a következő évre. Ezáltal javulhat az ország, a gazdaság reakcióképessége, hosszú távon pedig a versenyképessége - tette hozzá.

Tuzson Bence emlékeztetett, hogy Magyarország egyik legnagyobb közigazgatási átalakítása, a különböző területek összekapcsolása zajlik, hogy az adatok egy helyen legyenek hozzáférhetők, és megvalósuljon az egyablakos ügyintézés.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára ismertette, hogy a gödi adatközpontban elsősorban állami adatvagyont helyeznek el, a központ a kormányzati, valamint az állami tulajdonú vállalatok legmagasabb szintű adatkezelési igényeit szolgálja ki.

Az államtitkár szerint a beruházás további lendületet adhat az informatikai fejlesztéseknek, valamint hozzájárul a digitális ökoszisztéma fejlődéséhez, egyben az állampolgárok jobb életminőségéhez is.

Krénusz Kornél, az MVM-csoport távközlési tagvállalatának, az MVM NET Zrt. vezérigazgatója szerint Magyarország és a régió legmodernebb és legbiztonságosabb adatközpontjának építése kezdődött el. Kiemelte, hogy a létesítmény - Magyarországon egyedülállóan - megfelel a független Uptime Institute legmagasabb biztonsági szabványainak. Hozzátette: az adatközpont a MAVIR Zrt. egyik alállomásának közvetlen szomszédságában épül, ezzel lehetővé téve a biztonságos energiaellátást. A vezérigazgató jelezte azt is, hogy a vállalat az állami infrastruktúra adatkezelési igényeinek kiszolgálása mellett nemzetközi nemzetközi piaci megrendelésekre is számít.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.