Pénzügy

A követeléskezelő a héten küld levelet az Erste Banktól átvett ügyfeleknek

Lezárult november 10-én az Erste Bank nem teljesítő lakossági jelzáloghitel-állománya egy részének átadása az Intrum Justitiának, amely november 25-ig adja postára a bank volt ügyfeleinek az engedményezési értesítőt.

2016.11.22 16:35MTI

Felfalusi Péter, az Intrum Justitia Zrt. vezérigazgatója hozzátette: az értesítőben minden tudnivalót megírnak a több ezer érintettnek, mindenkivel felveszik a kapcsolatot, az adósságok rendezésének folyamata több évig is eltart majd. Mindent megtesznek, hogy a kilakoltatásokat elkerüljék, mindenkivel a megegyezésre törekednek - mondta.

Közölte, hogy az Intrum Justitia követeléskezelő több mint 19 milliárd forintos (62 millió euró) vételáron nyerte el a felmondott követeléseket tartalmazó portfóliót. A tőzsdei szabályok alapján a vételáron kívül minden más információ üzleti titok. Tájékoztatása szerint a tranzakciót saját forrásból finanszírozták, a tranzakció közel 10 éven belül térül meg.

A nemzetközileg is értékelhető méretű tranzakció azért is egyedülálló, mert ekkora lakossági követeléscsomagot még nem értékesítettek Magyarországon, és ez az első jelzálog-fedezetes tranzakció - mondta.

Közölte: a folyamatban lévő, az Erste Bank által tett, az ügyfelek felé érvényes kötelezettségvállalásokat az ügyintézés során az Intrum Justitia magára nézve kötelezőnek ismeri el.

Minden ügyet külön bírálnak el, mindenre nyitottak, felkínálják a részletfizetést a tartozás egy részére vagy egészére, ahogy a tartozás egyösszegű megfizetésére is lehetőséget adnak jellemzően ingatlan értékesítésekor, vagy családi segítséggel, rászorultsági alapon kedvezmények biztosítása mellett - sorolta. A Nemzeti Eszközkezelővel szerződést kötöttek, így részt vehetnek az eszközkezelő programjában. A magáncsődöt - a természetes személyek fizetésképtelenségi eljárását - is a lehetséges megoldások között említette.

Hozzátette: egyezségközpontú hozzáállásra törekednek, jogi eljárásra a legvégső esetben kerülne sor. A szervezetet a lebonyolításhoz 30 százalékkal bővítik, az infrastruktúrát és az IT-platformokat is fejlesztik.

A vezérigazgató elmondta, évi 250-300 ezer fedezetlen követelésvásárlási tranzakciót bonyolítanak le, a jelenlegi a kezelés technikája miatt bonyolultabb az eddigieknél.

Elmondta, mozgó ügyfélszolgálatot hoznak létre a vidéki személyes egyeztetések lebonyolításához azoknak, akiknek problémát jelent a fővárosba történő felutazás. Az Magyar Nemzeti Bank folyamatosan nyomon követi a tranzakciót fogyasztóvédelmi szempontból is, a zrt. célja, hogy ezeknek mindenben megfeleljen - tette hozzá.

A zrt. pénzügyi műveleteinek nettó eredménye 2015-ben 4,1 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 2,7 milliárd forint után. Adózott eredménye 2,8 milliárd forintot tett ki, egy évvel korábban 2,1 milliárd forint volt.

Az 1923-ban alapított Intrum Justitia 3850 alkalmazottal 20 országban működik, az Intrum Justitia AB részvényei 2002 óta jegyezhetők a Nasdaq Stockholm tőzsdén. A 2015-ben elért konszolidált árbevétele megközelítőleg 602 millió euró volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.