Eredmény

Graphisoft Park: stagnáló árbevétel, kissé növekvő eredmény az első háromnegyedévben

A Graphisoft Park részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek.

2016.11.05 21:36MTI

A Graphisoft Park SE árbevétele stagnált, nettó nyeresége 2 százalékkal nőtt idén az első háromnegyedévben a tavaly hasonló időszakihoz képest - derült ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság jelentéséből, amelyet csütörtökön tett közzé a BÉT honlapján.

Az árbevétel 7 millió 143 ezer euró volt, lényegében megegyezik a tavalyival, akkor 7 millió 145 ezer euró volt. Az előrejelzésük szerint az idei árbevétel a tavalyihoz hasonló lesz.

Az ingatlan-kihasználtság növekedése az árbevételt 3 százalékkal növelte, míg a központi területen 2015-ben megkezdett új fejlesztésekhez kapcsolódó bontások és átalakítások miatti bérletidíj-bevételkiesés ugyanilyen mértékben csökkentette.

A működési költség az első háromnegyedévben 816 ezer euró volt, 106 ezer euróval, 15 százalékkal nőtt az előző évhez képest a személyi jellegű költségek emelkedésének eredményeként, mivel a 2015-ben és 2016-ban megkezdett új fejlesztések megvalósításához létszámbővítést kellett végrehajtani. Az ingatlanokkal kapcsolatos költségek és az egyéb működési költségek az előző évi szinten maradtak.

A 2 millió 292 ezer eurós nettó nyereség 55 ezer euróval, 2 százalékkal nőtt 2016-ban 2015-höz képest, az üzemi eredmény a személyi jellegű költségek növekedése miatt 49 ezer euróval, 1 százalékkal csökkent. A pénzügyi eredmény a nettó kamatköltség jelentős csökkenésének köszönhetően, az árfolyam-különbözetek kedvezőtlenebb alakulása ellenére 162 ezer euróval, 20 százalékkal javult. A nyereséget terhelő adó ugyanakkor 58 ezer euróval magasabb volt az előző évi bázisnál.

A 2015-ben indult fejlesztésekhez kapcsolódóan a K jelű épület elbontása miatt mintegy 100 ezer euró összegű egyszeri leírást is el kellett könyvelnie a cégnek 2016-ban, így a szokásos üzletmenetet tükröző 3,1 millió euró nettó eredmény- előrejelzés mellett az egyszeri tételeket is tartalmazó számviteli eredmény várhatóan 3 millió euró lesz.

A társaság fő tevékenysége a budapesti Graphisoft Park ipari ingatlan fejlesztése és hasznosítása, az árbevétel ingatlan-bérbeadásból származik.

A Graphisoft Park 53 ezer négyzetméter bérbe adható iroda-, labor- és oktatási területének kihasználtsága 2015. végére elérte a 98 százalékot, a maradék üres területek kiadásával pedig 2016. elejétől gyakorlatilag 100 százalékos.

A Graphisoft Park közölte, hogy az év egészére továbbra is a 2015. évivel megegyező, 9,5 millió euró árbevételt, és az előző évit kismértékben meghaladó, 3,1 millió euró nettó eredményt vár. 2017-re a 2016. évit 400 ezer euróval meghaladó, 3,5 millió euró nettó nyereséget várnak.

A Graphisoft Park részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedést 2610 forinton zárta a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 2700, a legalacsonyabb 2215 forint volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.