Programajánló

Budapesten indul az uniós fejlesztések nyílt napja programsorozat szombaton

Ötödször rendezik meg az uniós fejlesztések nyílt napja elnevezésű programsorozatot, idén az első állomás a közép-magyarországi régió, a helyszín a budapesti Zeneakadémia szombaton.

2016.10.28 23:30MTI

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a nyílt napok látogatóit október 29. és november 20. között hétvégenként várják, ebben az időszakban minden uniós fejlesztési régióban tartanak egy-egy nyílt napot. Ezek keretében az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A kiemelt helyszínek mellett az adott napon a régió más pontjain is érdekes programok várják a látogatókat.

A közleményben kiemelték: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem megújítása a főváros egyik legjelentősebb európai uniós beruházása lett, ennek keretében egyrészt teljes egészében restaurálták a Zeneakadémia központi, műemléki épületét, másrészt a Wesselényi utca 52. szám alatt új oktatási épületet alakítottak ki. Az intézmény új hangszerekkel, köztük több zongorával és egy új orgonával is gazdagodott.

A projekt átfogó célja a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújítása, valamint a tudományos képzés, illetve az oktatási tevékenység színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése volt, a támogatás mértéke több mint 12 milliárd forint - közölték.

A programsorozat november 5-én Dél-Alföldön, november 6-án Dél-Dunántúlon, november 12-én Nyugat-Dunántúlon, november 13-án Közép-Dunántúlon, november 19-én Észak-Magyarországon, november 20-án pedig Észak-Alföldön folytatódik. A részletes programokról a http://nyiltnap.szechenyi2020.hu/ oldalon lehet tájékozódni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.