A sztrájkok előtt

40%-kal nőtt a minimálbér Venezuelában

Nicolás Maduro elnök emelte a tétet az általános sztrájk előtt.

2016.10.27 21:35MTI

“Aláírom a dolgozók törvényileg előírt minimálbérének 40 százalékos emelését” – mondta Maduro csütörtökön a szociális lakások átadása kapcsán rendezett ünnepségen. Venezuelában jelenleg 140 dollárnál (kevesebb mint 39 ezer forint) alacsonyabb a minimálbér. A jelentősnek tűnő emelkedés a száguldó infláció mellett valójában elenyésző mértékű.

A Venezuela devizaforrásainak 96 százalékát kitevő nyersolaj árának zuhanása miatt az ország történelmének egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli. A hiánycikkek által növelt infláció ellenőrizhetetlenné vált: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén várhatóan eléri a 475 százalékot, jövőre pedig 1660 százalékos lesz.

Az ellenzéki Demokratikus Egység Asztala (MUD) nevű pártszövetség szerdán több százezer embert mozgósított országszerte az államfő elleni tüntetésekre, péntekre pedig általános sztrájkot hirdetett. Az ellenzék a tiltakozó megmozdulásokat arra válaszul szervezte meg, hogy a Nemzeti Választási Tanács felfüggesztette az államfő elmozdítása érdekében szervezett népszavazási folyamatot.

A Chávez-ellenes ellenzék az elhunyt Hugo Chávez szocialista elnök utódaként 2013-ban megválasztott Nicolás Maduro távozását követeli, akinek a mandátuma 2019-ben jár le. Őt okolják ugyanis a gazdasági válságért. Az elnök április végén, a munka ünnepe előtt már bejelentette, hogy 30 százalékkal növelik a minimálbért, május 1-re ugyanis az ellenzék tüntetéseket helyezett kilátásba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.