Fővárosi Közgyűlés

Együttműködési program indulhat Budapest és Moszkva között

A 2016-tól 2019-ig tartó együttműködési programot október végén írhatják alá.

2016.10.26 23:26MTI

Együttműködési program indulhat Budapest és Moszkva között, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta az erről szóló előterjesztést.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere 2014 decemberében Szergej Szobjanyin főpolgármester meghívására Moszkvába látogatott a nemzetközi urbanisztikai fórum alkalmából, és ekkor javasolta Budapest és Moszkva fővárosi együttműködésének felújítását, a kapcsolatok normalizálását. Szergej Szobjanyin egyetértett azzal, hogy a "kiválóan fejlődő magyar-orosz kapcsolatokra" is tekintettel fel kell újítani a két főváros kapcsolatát - olvasható az elfogadott előterjesztésben.

A 2016-tól 2019-ig tartó együttműködési programot október végén írhatják alá. Az együttműködés kiemelt területei közé tartozik a tapasztalatcsere az építőiparban és az építészetben, beleértve a városfejlesztési tervek kidolgozását; a városi tömegközlekedési eszközök és a nagyvárosok közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztése; az orosz és a magyar vállalatok közötti üzleti és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése; együttműködés és tapasztalatcsere a közművek és a városrendezés területén.

Az együttműködési program egy másik pillérét a kultúra és az ifjúságpolitika, a lakosság szociális védelme, az oktatás, a sport, a turizmus terén való együttműködés képezi.

Az együttműködés keretében megvalósuló programok nemcsak önkormányzati és intézményi szintet érintenek, hanem lehetővé teszik a lakosság minél szélesebb körben történő bevonását és részvételét is.

Az előterjesztést 28 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.

Csárdi Antal (LMP) arról beszélt, hogy addig nem kellene dönteni a Fővárosi Közgyűlésnek a Moszkvával tervezett együttműködési programról, amíg Oroszország nem kér bocsánatot, amiért az orosz állami televízióban pogromnak minősítették az 1956-os forradalmat.

Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta, számára 1956 "eszméje szent". Közölte, a történteket nem várospolitikai ügynek tekinti, de a kérdést az együttműködési megállapodás aláírása előtt szóba hozza majd a moszkvai főpolgármesternek.

Trippon Norbert (MSZP) azt mondta, a testület nem szavazhat meg egy ilyen együttműködést, miután Oroszország a látottak szerint gondolkodik az 1956-os forradalomról. Horváth Csaba (MSZP) közölte, az említett műsorban a szocialista Havas Szófia által tett kijelentés ellentétes az MSZP álláspontjával.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.