Kereskedelem

Szép nagy béremelés lesz az Auchannál

Az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete 14 százalékos, november 1-től hatályos béremelésről állapodott meg.

2016.10.25 16:17MTI

A áruházi, központi és logisztikai területen, az úgynevezett alkalmazotti munkakörökben megvalósuló béremelés éves költséghatása 1,5 milliárd forint. Így a tavaly október 1-jei, 1,2 milliárd forintos hatású bérfejlesztéssel együtt a francia áruházlánc összesen 2,7 milliárd forintot fordít két év alatt magyarországi bérfejlesztésre. Az áruházi munkatársak bruttó munkabére két év alatt 24 százalékkal nő a cégnél.

A tájékoztatás szerint az idei béremelésben az áruházlánc minden alkalmazotti munkakörben foglalkoztatott, mintegy 5400 munkatársa részesül, ezzel átlagos havi bruttó jövedelme - az alapbér, pótlékok, túlóra, és egyéb béren kívüli juttatásokkal - eléri 226 ezer forint.

Emellett a magyarországi kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon a munkavállalók csatlakozhatnak a vállalati részvényesi programhoz is.

Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást üzemeltet, és közel 7000 dolgozót, köztük közel 400 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat Magyarországon. Az áruházlánc az elmúlt 18 évben mintegy 200 milliárd forint értékű magyarországi befektetést hajtott végre.

Az Auchan Magyarország Kft. áruházlánc 337,6 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el a 2016. március végéig tartó pénzügyi évben áruházaiban és üzemanyag-töltőállomásain, amely 3,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A tájékoztatás szerint a vállalat 19 százalékkal, 10,1 milliárd forintra növelte adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) a 2015. április elsejétől 2016. március 31-ig tartó pénzügyi évben. A mérleg szerinti eredmény elérte a 2,2 milliárd forintot, míg a működési költségeket 0,7 százalékkal csökkentették az előző évihez képest.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.