Pénzügy

Több mint száz díjat és illetéket törölnek el Romániában

Több mint százféle díj és illeték eltörlését hagyta jóvá kedden a román képviselőház.

2016.10.25 12:18MTI

A legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) erről szóló törvénytervezetét rekordsebességgel, egyhangúlag fogadta el a törvényhozás. Míg más törvénykezdeményezések olykor évekig bolyonganak a parlament két kamarájának szakbizottságai között, Liviu Dragnea PSD-elnök törvénytervezete beterjesztése után néhány órával túljutott a szenátuson, kedden pedig a képviselőház is megszavazta.

Bár a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint a törvény a szociáldemokraták választási kampányának része, másfél hónappal a parlamenti választások előtt maguk sem vállalták fel, hogy ellenezzék.

A bürokrácia csökkentését egyébként célkitűzésének nevező szakértői kormány a tervezet véleményezésében rámutatott: csak egyes rendelkezésekkel tud egyetérteni, mert a megszüntetendő díjak egy részét már korábban megszüntették, másik részének eltörlése - egyéb finanszírozási források megjelölése híján - zavart fog okozni bizonyos intézmények működésében.

A kormány szerint míg 2008-ban még csaknem 500 díj és illeték létezett Romániában, ezek száma mára 170 alá csökkent, kifizetésükért pedig nem feltétlenül kell a hivataloknál sorban állni, mert július óta azokat bankkártyával is ki lehet egyenlíteni, december elsejétől pedig az internetes fizetés lehetősége is megnyílik.

A törvény egyebek között eltörli a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat, a cégbejegyzési illetéket, az ideiglenes útlevelekre fizetendő konzuli illetéket.

A kezdeményezés a rádió- és televízió-előfizetési díj eltörlésére is kiterjed: bár ez ellen a függetlenségüket féltő közmédiumok, hazai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak, végül benne maradt az elfogadott törvényben.

A képviselőházi szakbizottságok - a rádiósok tüntetése láttán - hétfőn kivették a rádió- és tévéilletéket a törlésre szánt csomagból, a törvény cikkelyenkénti vitája során azonban a PSD elnökének kérésére az intézkedés kedden visszakerült a jogszabályba. Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök arról biztosította a román közmédiát, hogy a költségvetésből pótolni fogják a kieső bevételeket, a rádió és televízió függetlenségét pedig a - jelenleg is fennálló - parlamenti kontroll fogja garantálni.

A PSD elnöke utóbb képmutatásnak minősítette, hogy törvényjavaslatát a liberálisok is támogatták, és azt jósolta, hogy a PNL támogatását élvező szakértői kormány ennek a jogszabálynak a kihirdetését is alkotmányossági óvással fogja megakadályozni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.