Beruházás

Folytatódik a 21-es főút felújítása

Heves, illetve Nógrád megyében az út három szakaszán, összesen mintegy 15 kilométeren zajlanak a felújítási munkálatok.

2016.07.29 15:58MTI

Folytatódik a 21-es főút felújítása: Heves, illetve Nógrád megyében az út három szakaszán, összesen mintegy 15 kilométeren zajlanak a felújítási munkálatok - hangzott el a beruházás egyik helyszínén, a főút herédi bekötőjénél tartott sajtótájékoztatón, pénteken.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a hatvani térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a beruházással régi adósságot törlesztenek.

Emlékeztetett: a 2011-es forgalomszámlálás adatai szerint a Nyugat-Hevest, illetve Kelet-Nógrádot a fővárossal összekötő útszakasz hatalmas, helyenként az egyszámjegyű főutaknál is nagyobb forgalmat bonyolít le. Északi irányba Lengyelország felé, illetve délre is ez az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító út - tette hozzá.

Az MTI kérdésére Szabó Zsolt elmondta, a Hatvan és Salgótarján közötti mintegy 55 kilométeres útszakasz teljes rekonstrukciója, illetve kétszer két sávossá bővítése várhatóan 2019 elejére készül el.

Ismertette: most kezdődött meg a legforgalmasabb, Hatvan és Lőrinci közötti hét kilométeres, a jelentős kamionforgalom miatt rendkívül rossz állapotú szakasz felújítása. Ezekkel a munkálatokkal a tervek szerint másfél év alatt végeznek. Hozzátette: az útfelújítások megkezdésével párhuzamosan a befektetők is megjelentek a térségben, több száz munkahely létesült.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója elmondta: a fejlesztés célja, hogy gyors és biztonságos módon kapcsolja be a 21-es főút térségében élőket a magyarországi, illetve európai gyorsforgalmi úthálózatba.

A NIF tájékoztatása szerint a Hatvan és Lőrinci közötti szakasz 8,5 milliárd forintból újul meg. A Nógrád megyei, Szurdokpüspöki és Pásztó közötti 4,5 kilométeres részt 8 milliárd, a Pásztó és Mátraszőlős, illetve Tar közötti 3,7 kilométeres pályaszakaszt pedig közel 6,4 milliárd forintból újítják fel és bővítik.

A Tar és Bátonyterenye közötti két szakasz kivitelezési munkálatai kiírt közbeszerzési eljárás még folyamatban van. A beruházás uniós és hazai forrásokból, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.