Eredmény

Veszteséggel zárta a tavalyi évet a román posta

A cég a pénzátutalások, internetes kereskedelem és biztosítások terén próbálja erősíteni piaci pozícióit.

2016.06.27 03:37MTI

A versenytanács által kiszabott bírság miatt 30 millió lejes (2,1 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet a román posta, amely több éves veszteséges működés után 2014-ben könyvelt el először nyereséget - közölte az Agerpres hírügynökség vasárnap.

Alexandru Petrescu vezérigazgató szerint a legnagyobb román munkáltatók egyikének számító állami vállalat 2015-ben is 3,5 millió lejes nyereséggel zárta volna az évet, ám az illetékes hatóság szerint a 2010-2012-es időszakban megsértette a versenyszabályokat, ezért 33 millió lejes bírságot szabtak ki rá. A büntetést megfellebbezik a bíróságon, de annak összegét tartalékolniuk kell - magyarázta a cégvezető.

A jelenleg 25 ezer alkalmazottat foglalkoztató szolgáltatót a privatizáció reményében állami szerződésekkel, költséglefaragásokkal, több ezer ember elbocsátásával próbálta egyenesbe hozni a bukaresti kormány, de másodszori próbálkozásra sem sikerül értékesítenie a cég többségi részvénycsomagját: tavaly az egyedüli érdeklődő, a belga Bpost is elállt a vásárlástól.

A vállalat az utóbbi évtizedben elveszítette a csomagküldő piaca több mint 90, és a levélkézbesítési piac 30 százalékát, viszont továbbra is a román posta kézbesíti a több mint ötmillió romániai nyugdíjas havi járandóságát, ami árbevételének legnagyobb részét (36 százalékát) jelenti. A cég a pénzátutalások, internetes kereskedelem és biztosítások terén próbálja erősíteni piaci pozícióit.

Bár a postahivatalok számát 7100-ról 5700-ra csökkentették, a román posta továbbra is csaknem a teljes lakosság (több mint 19 millió ember) számára nyújt postai szolgáltatásokat, 7,5 millió címet lefedve - közölte az Agerpresszel a vezérigazgató. Az állami vállalatot 75 százalékban a román távközlési minisztérium birtokolja, a többi 25 százalék a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok tulajdonosainak kárpótlására létrehozott Proprietatea pénzügyi alapé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.