Az ellenőrzések ritkítása miatt

Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők az eddig évente előírt kéményellenőrzések két évre ritkítása miatt.

2016.06.13 13:51MTI
MTI/Bruzák Noémi

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke alaptörvény-ellenesnek tartja a pénteken kihirdetett, július elsejétől hatályos belügyminisztériumi rendeletet, amelyben két évre ritkították az ellenőrzéseket. Úgy vélte, hogy a módosítás sérti az állampolgárok egészséges, biztonságos élethez való jogát. Hozzátette: fenntartják népszavazási kezdeményezésüket is, amelyben azt kérdeznék meg, "egyetért-e ön azzal, hogy a kormány törvényben biztosítsa a legalább évenkénti kéményellenőrzést függetlenül a kémény- illetve tüzelőberendezés típusától?"

Elmondta, hogy az ingyenesség azért nem került a kérdésbe, mert így központi költségvetést érintő ügyként elutasíthatnák a kezdeményezést. Hozzátette: támogatják a térítésmentesség jövőbeni bevezetését. Az aláírásgyűjtést a leghamarabb szeretnék elkezdeni, a népszavazás akár a kvótaügyi referendummal közösen lehet - mondta. Valamennyi szakszervezeti konföderáció, civil szervezet és kormány- és ellenzéki párt támogatását kérik a népszavazáshoz - jegyezte meg.

MTI/Bruzák Noémi

Vámos Csaba a magyar társadalom "halálos ítéletének" nevezte a rendeletet, miután véleménye szerint annak beláthatatlan következményei lesznek, példaként a szén-monoxid-mérgezések, kéménytüzek, halálos kimenetelű balesetek számának növekedését említette. Úgy vélte, egy elhibázott, szakmaiatlan, minden észérvet nélkülöző döntés született, azonban még nincs késő változtatni rajta. Ezúton is felajánlják szakmai segítségüket, hogy a magyar emberek élet-és vagyonbiztonságát szolgáló rendelet születhessen meg, az ingyenesség megtartása mellett - hangsúlyozta.

Király András, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) elnöke kiemelte: a szakmával nem egyeztetett rendelet nemcsak a lakosság biztonságát veszélyezteti, hanem a mintegy ezer kéményseprő fele el is veszítheti az állását ennek következtében.

Huszár Tibor, a szolgáltatókat képviselő Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete elnöke elmondta: a rendelettel ellehetetlenülnek vállalkozásaik. Nagy valószínűséggel vissza kell adni megbízásaikat és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által létrehozott kéményseprőipari szervre hárul a szolgáltatás ellátása, amely nem biztos, hogy felkészült erre - mondta. Huszár Tibor is attól tartott, hogy akár 400-500 ember is elveszítheti állását, főleg a fővárosban, ahol 90 százalék a gáztüzelésű kémények száma, vidéken ez 30-50 százalék.

Leikauf Tibor, a Magyarországi Kéményseprőmeseterek Szövetsége hozzátette: a leggyakrabban azoknál a kéményeknél fordulnak elő balesetek, szén-monoxid-mérgezés, amelyek ellenőrzését a mostani jogszabály kétévesre ritkítja, a nyílt égésterű, gázüzemű tüzelő berendezésekét. Elmondta, nemzetközi tapasztalatok szerint is ott sokkal kevesebb a balesetek száma, ahol gyakoribbak ez ellenőrzések.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.