Távközlés

Új szolgáltatást nyújt a Vodafone

Belép a vállalati vezetékes adatszolgáltatások piacára a Vodafone Magyarország.

2016.06.03 14:26MTI

Király Istvá,n a távközlési szolgáltató vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: elsősorban a nagyvállalatokat szeretnék megnyerni, és legalább 10 százalékos piaci részesedést akarnak elérni a következő években a menedzselt szolgáltatások több mint 80 milliárd forintos piacán. Ez hozzávetőlegesen 6-7 milliárd forintos árbevétel-növekedést eredményezhet a vállalatnak mintegy öt éven belül - tette hozzá.

A Vodafone megoldása 10-20 százalékos költségmegtakarítást is hozhat.

A szükséges alaphálózati fejlesztésekkel együtt több száz millió forintba került az új szolgáltatások bevezetése, pontosabb információt azonban nem közölt a vállalat. A szolgáltatások fejlesztését, működtetését és értékesítését 40 ember végzi.

A vezérigazgató-helyettes szerint a belépést aktualitását az adja, hogy elavult a nagyvállalatok adatszolgáltatáshoz kapcsolódó infrastruktúrája, az asztali telefonok gyakran feleslegessé váltak, a hangszolgáltatás dominánsan átkerült mobilra, fenntartása komoly költséget jelent a cégeknek. Biztonsági okokból is egyre nagyobb igény a piacon, hogy minél kevesebb hozzáférési pont legyen a vállalat belső hálózataihoz, kevesebb szolgáltató bevonására legyen szükség. Ezért a Vodafone úgy látja, a piac nyitott az informatikai infrastruktúra újragondolására.

Hangsúlyozta: a Vodafone megoldása 10-20 százalékos költségmegtakarítást is hozhat, de csak új infrastruktúra kiépítésével, a jelenleg három külön büdzsében lévő adathálózat, a mobilok és vezetékes hang üzemeltetésének egyesítésével.

Balogh Tibold, a vállalat műszaki igazgatója kifejtette: Magyarországon a szolgáltatások alapját a Vodafone 3G és 4G szolgáltatását is kiszolgáló, országos lefedettségű, csaknem 9000 kilométernyi optikai gerinchálózat adja. A Vodafone világszerte több mint 1 millió kilométernyi optikai hálózattal rendelkezik, és 79 országban nyújt IP alapú VPN szolgáltatásokat mintegy 25 ezer vállalatnak, köztük több olyan globális cégnek, amely Magyarországon is jelen van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.