Energia

A Roszatom folyamatosan növeli külföldi megrendeléseit

Az orosz atomenergetikai állami konszern 34 atomerőmű blokkot épít a világban, rendelésállománya 300 milliárd dollár, ebből a következő tíz évre szóló 110 milliárd dollárt tesz ki, de ezt az összeget 2016 végéig 136 milliárd dollárra növelik a tervek szerint.

2016.06.01 04:30MTI

A Roszatom folyamatosan növeli megrendeléseit, és bővíti partneri körét - mondta Szergej Kirijenko, a Roszatom állami konszern vezérigazgatója kedden az Atomexpo 2016 sajtótájékoztatóján, Moszkvában.

Közölte: az orosz atomenergetikai állami konszern 34 atomerőmű blokkot épít a világban, rendelésállománya 300 milliárd dollár, ebből a következő tíz évre szóló 110 milliárd dollárt tesz ki, de ezt az összeget 2016 végéig 136 milliárd dollárra növelik a tervek szerint.

Szergej Kirijenko példaként hozta fel, hogy az atomenergia iránti érdeklődés növekedését mutatja a május 30-án kezdődött és június 1-jén záruló moszkvai Atomexpo 2016 rendezvény is, amelyen 55 országból több mint 4500 résztvevő van jelen, miközben 30 országban használnak atomenergiát.

A vezérigazgató kiemelte, hogy az atomenergia mellett döntő új országok már nemcsak erőművet, hanem komplex szolgáltatást is igényelnek, beleértve a szervizelést, a fütőanyag-ellátást és a későbbi leszerelést is.

Szerinte a fenntartható fejlődéshez, a klímavédelemhez szükség van nukleáris energiára, és fontosnak nevezte az atomenergia társadalmi elfogadottságát. Adataik szerint negyvenöt év alatt eddig 56 gigatonna széndioxid kibocsátás megelőzősét tette lehetővé az atomenergia használata, Oroszországban az atomenergia megléte évi 711 millió tonna széndioxid kibocsátásának elkerülését teszi lehetővé 2030-ig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.