Mezőgazdaság

Czerván György: több célt szolgál az agrártámogatás

A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés finanszírozására mintegy 100 milliárd forinttal több áll rendelkezésre 2017-ben, mint az idén.

2016.05.22 00:30MTI

Az agrártámogatás nem önmagáért van, a mezőgazdaság jövedelmezőségének növelésén túl a közjót szolgálja Magyarországon és az Európai Unióban is - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Czerván György szerint az agrártámogatás több célt szolgál, köztük a környezetvédelmet, az élelmiszerbiztonságot és a foglalkoztatást.

"Ha nem lennének agrártámogatások, akkor valamennyiünk számára az élelmiszerek sokkal drágábbak lennének" - tette hozzá.

Az agráriumot az államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján a jövő évi költségvetés egyik nyertesének nevezte. Azt mondta: a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés finanszírozására mintegy 100 milliárd forinttal több áll rendelkezésre 2017-ben, mint az idén. A mezőgazdaságra a vidékfejlesztési és halászati programok támogatásával együtt 657,1 milliárd forint szerepel az idei költségvetésben, míg a jövő évi büdzsé tervezete ugyanerre a célra 763,0 milliárd forinttal kalkulál - ismertette Czerván György.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.