Gazdaság

Újabb büntetőfeljelentéseket tett a Közbeszerzési Hatóság

A Közbeszerzési Hatóság (KH), büntetőfeljelentést tett a Semmelweis Egyetem objektumainak őrzés-védelmével, valamint az M4 autópálya építésével összefüggésben, a Volánbusz Zrt., a Korányi Projekt, valamint Medgyesháza szennyvízhálózatának felújítási projektje ellen pedig a közbeszerzési törvény megsértése miatt indult jogorvoslat.

2016.04.11 13:36MTI

A hatóság az M4 autópálya kivitelezésével összefüggésben a meglévők mellett további büntetőeljárást kezdeményezett gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt, amely cégbírósági törvényességi felügyeleti eljárás indításával egészült ki. Az ellenőrök két esetben az alvállalkozók bejelentésének elmulasztását, ezzel a közbeszerzési törvény megsértését is feltárták, így jogorvoslati eljárást kezdeményeztek.

A Semmelweis Egyetem őrzésvédelmi szolgáltatásával összefüggésben szintén gazdasági adatszolgáltatás kötelezettségének elmulasztása bűntett gyanúja miatt tett feljelentést a hatóság az alvállalkozók ellen. Ebben az ügyben újabb szakértői vizsgálatok indulnak az esetleges további büntetőjogi feljelentések alátámasztására.

A Volánbusz Zrt.-vel szemben a közbeszerzési eljárás figyelmen kívül hagyása, ezzel a közbeszerzési törvény megsértése miatt jogorvoslati eljárás indult, mivel a megkötött, többször módosított őrzésvédelmi szerződés 2013 végén megszűnt, ám a felek új közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül fenntartották a jogviszonyt.

A Korányi Projekt valamint Medgyesegyháza szennyvízcsatorna-hálózatának felújítási projektje esetében az alvállalkozók bejelentésének elmulasztása miatt indított jogorvoslati eljárást a hatóság.

A közlemény felidézi: a Közbeszerzési Hatóság törvényi felhatalmazás alapján végzi a megkötött szerződések teljesítésével és az érvényben lévők módosításával kapcsolatos ellenőrzési tevékenységét. Az ellenőrzési terv, valamint közérdekű bejelentések alapján folyó vizsgálatok célja a törvény előírásainak maradéktalan betartása és a szabálytalanságok szankcionálása a közpénzek átlátható és felelősségteljes felhasználása érdekében.

Az első negyedévben 46 ügy vizsgálata indult el, amelyekből a jogsértések súlyosságát tekintve a hatóság kiemeli az M4 autópálya építését és a Korányi Projektet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.