Gazdaság

Díjat adományozott a Magyar Bankszövetség az MKB Banknak

Az indoklás szerint az MKB Bank példamutató, elkötelezett munkát végzett a pénzügyi tudás, kultúra fejlesztése és terjesztése terén a páneurópai programsorozatban.

2016.03.20 21:30MTI

A Magyar Bankszövetség a pénzügyi kultúra nagykövete díjat adományozta az MKB Banknak a magyarországi Pénz7 pénzügyi kultúrafejlesztési programban kifejtett aktivitásáért - közölte az MKB Bank.

Az indoklás szerint az MKB Bank példamutató, elkötelezett munkát végzett a pénzügyi tudás, kultúra fejlesztése és terjesztése terén a páneurópai programsorozatban.

Az MKB Bank a tavalyi év után az idén is több száz pedagógus számára biztosított színvonalas képzési feltételeket, valamint kiemelkedő számú önkéntes szervezésével segítette a Pénz7 programot.

A programban 42 MKB-s önkéntes 45 iskola oktatási munkájában vesz részt.

A Pénz7 program mintegy 30 országban zajlik egyidejűleg, Magyarország 2015-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. Míg az első évben 660 iskola 90 ezer diákja vett részt benne, addig az idei program keretében már több mint 100 ezer diák bővíthette tudását.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.