Kivitel

Szijjártó: soha nem volt még ilyen nagy a magyar járműipar exportja

A kivitel értéke 2015-ben 19,6 milliárd euró volt, amely csaknem 14 százalékkal, 2,4 milliárd euróval haladta meg az egy évvel korábbit.

2016.03.08 01:30MTI

A tárcavezető a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett járműipari konferencián elmondta: tavaly 7833,3 milliárd forint termelési értéket állított elő az autóipar Magyarországon, amely 17,6 százalékkal volt több, mint 2014-ban. A járműgyártásban dolgozók száma 13 százalékkal nőtt, meghaladta a 149 ezret - ismertette.

Hozzátette: a szektor jelentőségét mutatja az is, hogy miközben 2014-ben a teljes magyar áruexport 20 százaléka származott az autóiparból, tavaly ez az arány 21,6 százalékra emelkedett.

Közölte: az exportból származó árbevétel 16 százalékkal, a belföldi értékesítésből származó bevétel 36 százalékkal nőtt, ezek eredményeként pedig a magyar autóipar részaránya a teljes feldolgozóiparban már több mint 30 százalék.

Szijjártó Péter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a teljesítmény fenntartásához 2016-ban még többet kell dolgozni, az autóipari beruházások vonzása érdekében a kormány több intézkedést is tervez, aminek része például a szektor szakemberigényeinek kielégítése és az iparág további pénzügyi ösztönzése. Az elmúlt másfél évben a HIPA 349 milliárd forintnyi autóipari beruházáshoz 38 milliárd forint állami támogatást kapott - ismertette a külügyminiszter. A tárcavezető egyaránt fontosnak tartotta a kis- és közepes vállalkozások (kkv) közvetlen és közvetett támogatását, a magyar beszállítói hányad emelését is.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke beszédében ismertette: tavaly 2,5 millió motor és több mint félmillió gépjármű készült. Az ügynökség által sikeresen letárgyalt beruházások mintegy fele a járműiparhoz kapcsolódik, ennek eredményeként az utóbbi két évben mintegy 1,6 milliárd euró áramlott a szektorba és 8000 új munkahelyet teremtettek Magyarországon. A kiosztott tájékoztató szerint csak 2015-ben 760,8 millió euró értékben fektettek be a járműiparba, 67 sikeres beruházás keretében.

Megjegyezte azt is, hogy az ügynökség jelenleg rekordszámú, 169 projektről tárgyal, amelyek közül 40 köthető a járműiparhoz, ezek megvalósulásával - az ismert paraméterek esetén - újabb 8000 munkahely jöhet létre.

Kiemelte: Magyarország nemcsak összeszerelő üzemként működik, egyre nagyobb szerepet kap a kutatás-fejlesztés, az innováció, valamint az autóipari beszállítással foglalkozó kkv-k becsatolása az értékláncba.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett konferencián a Magyarországon jelen lévő járműipari cégek vezetői összefoglalták a 2015. évi tevékenységük eredményeit, délután pedig szakemberek bevonásával a magyar járműipar lehetőségeiről tartanak panelbeszélgetést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.