Pénzügy

Kína devizatartalékai stabilak a jegybank szerint

Korábbi hírek szerint januárban a devizatartalékok 99,5 milliárd dollárral, az elmúlt több mint 3 év legalacsonyabb szintjére, 3230 milliárd dollárra csökkentek, miután decemberben is rekordmértékű fogyást könyveltek el.

2016.03.07 08:29Pavlovic

Kína devizatartalékai stabilak, bőségesek, mértéke reális - jelentette ki a kelet-ázsiai ország jegybankjának kormányzó-helyettese a kínai parlament, illetve a népfront ülésszakához kötődő sajtóértekezletén Pekingben.

Ji Kang kiemelte: Kína devizatartalékai a legmagasabbak a világon, megfelelnek a Nemzetközi Valutaalap likviditási szabványainak, gazdasági alapjai pedig szilárdak. A határokon átnyúló tőkemozgásokat kezelhetőnek tartják.

Ji azért igyekezett megnyugtatni hallgatóságát, mert korábbi hírek szerint januárban a devizatartalékok 99,5 milliárd dollárral, az elmúlt több mint 3 év legalacsonyabb szintjére, 3230 milliárd dollárra csökkentek, miután decemberben is rekordmértékű fogyást könyveltek el. A devizatartalékok 2014 közepétől számítva 762 milliárd dollárral apadtak, ami több mint Svájc éves bruttó hazai terméke.

Elemzők további csökkenéssel számolva úgy vélik, februárban 3200 milliárd dollárra csökkent a devizatartalékok értéke.

A devizatartalékból 2015-ben 500 milliárd dollárt használtak fel, s ennek az összegnek a nagyobb része "kínai állampolgárokhoz és vállalatokhoz került" - jelentette ki Ji a Hszinhua hírügynökség jelentése szerint.

Tájékoztatóján azt is leszögezte, hogy a kínai jegybank a lassuló növekedés dacára sem készül nulla, vagy negatív alapkamat bevezetésére.

Lou Vej kínai pénzügyminiszter hétfői tájékoztatóján közölte, azzal számolnak, hogy a költségvetési bevételek növekedése lassul, de még így is marad mozgástér a kormányzati adósság növelésére. A gazdasági növekedés ösztönzésére és a szerkezeti reformok megvalósításának érdekében Kína mérsékelten emelheti a költségvetési hiány GDP-arányos mértékét. A tervek szerint a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékra nő idén a deficit a tavalyi 2,3 százalékról.

Lou utalt arra is, hogy az állami bankok nyereségessége visszaesett, különösen a nem teljesítő hitelek nagy mértéke miatt. Jelezte, hogy a pénzügyi tárca ennek megfelelően segítséget fog a számukra nyújtani.

Hszü Sao-si, a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság elnöke határozottan állította, hogy a kínai gazdaság növekedésének lassulása fokozatos lesz, nem lesz "kemény landolás", az ezzel kapcsolatos jóslatok nem teljesülnek be - jegyezte meg.

Úgy vélte, hogy a túlkapacitásokkal küzdő iparágak leépítési folyamata nem jár együtt olyan elbocsátási hullámmal, mint az 1990-es évek elején, amikor állami vállalatok ezreit zárták be. Akkor becslések szerint 30 millió ember vesztette el az állását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.