Jelentős túltermelés

Várhatóan 1,8 millió embert bocsátanak el a kínai szén- és acélipari vállalatok

Kínában a szén- és acélipari ágazat belátható időn belül várhatóan 1,8 millió dolgozójától lesz kénytelen megválni.

2016.03.01 00:30MTI
hirdetés

Jin Vej-min, az emberi erőforrások és társadalombiztosítás minisztériumának vezetője hétfői sajtóértekezletén közölte, az intézkedés a jelentős túltermeléssel küzdő iparágak termelésének csökkentését célozza. A bányászat területéről 1,3 millió embernek kell majd új munkát találnia, további nagyjából 500 ezer fog távozni az acélipari vállalatoktól.

Jin határidőket nem közölt, de jelezte, a kapacitások visszafogása már 2016-ban munkahelyek elvesztését vonja majd maga után, ami nehéz feladat elé állítja az illetékeseket. Ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a gazdaságra nehezedő nyomás ellenére a munkaerőpiacot képesek lesznek stabilan tartani.

Múlt heti közlés szerint a kínai kormány az elbocsátottak kárpótlására 100 milliárd jüant (15,3 milliárd dollár) szán két év alatt.

Pekingben korábban azt is közölték, hogy a következő 3-5 évben körülbelül 500 millió tonna kapacitással kívánják csökkenteni a széntermelést, miközben új projekteket nem engedélyeznének.

A miniszteri tájékoztatón elhangzott, 2013-tól évente több mint 13 millió új munkahelyet teremtettek a városi lakosság körében, 2015-ben ez a szám 13,12 millió volt, 0,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A regisztrált városi munkanélküliség hivatalos adatok szerint tavaly év végén 4,05 százalékos volt Kínában. Szakértői körökben e számokat azonban rendszeresen megkérdőjelezik, feltételezvén, hogy (sokkal) magasabbak.

A miniszter arra is kitért, hogy kormánya az idén közzé fogja tenni új, a nyugdíjkorhatárok emelésére vonatkozó tervét. Ez nem fogja meglepetésként érni a kínaiakat, mivel hosszabb ideje folyik vita arról, hogy milyen mértékben lehetne az öregedő kínai társadalom gazdaságra gyakorolt negatív hatásait enyhíteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.